császári és királyi 39. gyalogezred

frame
Schweidnitz 1757 • Breslau 1757 • Olmütz 1758 • Grüszau 1759 • Gottesberg 1759 • Friendland 1759 • Landshut 1760 • Belgrád 1787 • Szabács 1788 • Jemappe 1793 • Cateau 1794 • Mantua 1796 • Rivoli 1796 • Neumarkt 1796 • Tagliamento 1797 • Hocheim 1797 • Legnano 1799 • Marengo 1799 • Trebbia 1799 • Mantua 1799 • Genova 1800 • Marengo 1800 • Asiano 1801 • Castelfranco 1801 • Bosen 1805 • Lanchut 1809 • Neumarkt 1809 • Aspern 1809 • Pozsony 1809 • Podubnie 1812 • Moszkva 1812 • Villach 1813 • Drezda 1813 • Mincio 1814 • Conflans 1815 • Óbecse 1848 • Perlász 1848 • Kápolna 1849 • Isaszeg 1849 • Buda 1849 • Komárom 1849 • Nagysalló 1849 • Vác 1849 • Debrecen 1849 • Temesvár 1849 • Solferino 1859 • Mailand 1859 • Custozza 1866 • Königgrätz 1866 • Dolnje Tuzla 1878 • Doboj 1878 • Lemberg 1914 • Komarno 1914 • Lesnovice 1914 • Blozew Gorny 1914 • Dukla 1914 • Nagycsertész 1915 • Szálnok 1915 • Hoher Trieb 1915 • Isonzó 1915 • Isonzó 1916 • Isonzó 1917 • Kőhalom 1916 • Mogyoróstető 1916 • Sósmező 1916 • Fajti Hrib 1917 • Piave 1918 • Montello 1918 • 

1918 október 28 - a csehek kilépése, egyben a pótzászlóalj "hazamenekítése" Magyarországra.

img-0558.JPG
Fotó:
2018. October 28. 13:39

 

 

                   A 39. gyalogezred pótzászlóalját települési helyén, Königgrätz-ben, ebben a ma Hradec Králové néven ismert szép cseh kisvárosban érte 1918. október 28-a, amely a csehek számára ma nemzeti ünnep. Ehhez a naphoz köthető az önálló Csehszlovákia létrejötte, és ez természetesen komolyan érintette az ezen a napon a városban állomásozó 39-eseket.

                A 39-es pótzászlóalj 1915-től települt a városban, illetve annak közelében, Jaromérben. A magyar katonáknak konfliktusuk nem volt a helyiekkel, azok békés, templombajáró emberek voltak. Persze a fronton a cseheknek nem volt jó híre, hiszen gyakorta átálltak az ellenséghez, illetve a korabeli magyar katona felfogása szerint a bátorság terén is voltak hiányosságaik. Még Jaroslav Hasek híres könyvében, „Svejk egy derék katona kalandjai a világháborúban” című műben is megjelenik, hogy a magyar katona megadásra emelt kezeivel csúfolódik a cseh tiszttel szemben. Annyi mindenesetre bizonyos, a 39-esek többször kerültek bevetésre valamely átállt vagy megszökött cseh alegység miatt, és ez bizony életeket követelt az ezredtől.

 

  

A többek között a 2. századnak helyet adó laktanya Königgratz-ben, illetve a ma már társasházként használt jeroméri laktanya (fotó: a szerző)

          Az utolsó háborús őszön, 1918. október 28-án a bomlás jelei Königgrätz-ben is megmutatkoztak. A város régi főterén összegyűlt a cseh lakosság, és a béke mellett tűntetett. Mindemellett a közeli Elba folyóig vittek egy bádogból készült császári sast, és a folyóba dobták.

 

A parancsnokság épülete a régi főtéren (fotó: a Szerző)

 

A régi főtér napjainkban. A parancsnokság épülete a kép jobb szélén. (fotó: a Szerző)

A régi főtérhez legközelebbi Elba híd (fotó: a Szerző)

                Másnap, 29-én a környező falvak lakossága is bement a városba, a cseh katonák elhagyták laktanyájukat, és csatlakoztak a tömeghez. Leszedték a sapkarózsákat, és piros fehér kokárdát tűztek ki.

A magyarok nem tudták, mi történik. Egyet tudtak, haza kell menni. De nem egyesével, hanem egyben, ahogy együtt voltak 4,5 évig jóban-rosszban. Néhányan, különösen az üdülő osztag legénysége, azonban még aznap este vonatra ült, és hazaindult. Másokat már a vasútálommáson győztek meg, szálljanak le a vonatról, és várják meg a hivatalos útbaindítást.

                    Dominiq őrnagy, a pótzászlóalj parancsnoka ebben a helyzetben semmit nem cselekedett. Azonban a készenlétben lévő 3. század legénysége felkereste Prokopovisch Leó századost, és kérték tőle, álljon az élre, és vezesse őket haza. Este 8-kor Prokopovisch százados kezdeményezésére a 2. század irodájában összegyűlt a tisztikar, és hosszas tárgyalások nélkül, egyből megbízták Csabai István és Prokopovisch századosokat, hogy a hazautazást a cseh nemzeti tanáccsal beszélje meg. A gyűlés során memorandumot is megfogalmaztak:

„A 39. gyalogezred jelenleg Königgrätz-ben állomásozó pótzászlóaljának tisztikara az utolsó idők eseményeinek hatása alatt indíttatnak érzi magát arra, hogy kéréssel forduljon az illetékes tényezőkhöz, hogy a pótzászlóalj Magyarország területére való elhelyezése iránt haladéktalanul intézkedjék.

   A pótzászlóalj tisztikara ugy van értesülve, hogy az osztrák-magyar monarchia több önálló, egymástól független államra oszlott, mely államok egymással és az egész világgal a békés együttélés alapelveire vonatkozólag máris megállapodtak. Ennek tekintetbevételével a pótzászlóalj jelenlegi helyzetét anachronisztikus állapotnak találja. Az ellen pedig, hogy a pótzászlóalj egy idegen és velük jó szomszédi viszonyban élni kívánó nép területén rendőri funkciók teljesítésére használják fel - mivel ezt jogtalannak és méltóságán alulinak tekinti – tiltakozik.

  Nem utolsó helyen kívánja a pótzászlóalj tisztikara kijelenteni, hogy az önállóvá lett Magyarország sorsának intézkedésében éppúgy részt kíván venni, mint ahogy annak védelmében férfiasan és becsületesen részt vett.

A pótzászlóalj jelenlegi helyzetében nem érzi azon gondolkozási és cselekvési szabadságot, mely a sorsdöntő pillanatokban minden, a szabad magyar hazát védő polgárnak kell, hogy megadassék.

Ezen indító okok késztették a pótzászlóalj tisztikarát kérésének kifejezésére és bizton reméli a tisztikar, hogy ezen kérésének az illetékes tényezők a lehető legrövidebb időn belül helyt fognak adni.

Aláírva: 35 tiszt.”[1]

Az események egyik helyszíne: a Katona Otthon legnagyobb terme az Adalbertinum épületében (fotó: a Szerző)

                1918. október 30-án 10:00-kor tiszti gyűlésen felolvasták a memorandumot Dominiq ezredesnek, aki azonban felsőbb parancs nélkül nem volt hajlandó intézkedni, 40 éves katonai múltjára, valamint a Szolgálati Szabályzat vonatkozó pontjaira hivatkozva.

                  Ezért 10:00 –kor Prokovisch és Csabai százados, valamint Klein zászlós felkereste a városi cseh nemzeti tanácsot, és ott átadták az írás francia fordítását. A tanács természetesen mindent megtett, hogy az idegen katonák távozzanak, így a katonai állomásparancsnokság tudomására hozta, hogy a 39-esek 24 órán belül  elindulnak Magyarországra.

              Azonban eközben a cseh polgárőrök annyira túlbuzgók lettek, hogy félő volt, hogy köztük és a 39-esek között harcok kezdődnek. A katonáknak elvették a cipőjét, átvizsgálták hátizsákjukat, és több tiszt lakására is behatoltak.

             Délben látszott, hogy mielőbb távozni kell. Ezért a 39-es tisztek a nemzeti tanácstól már estére vonatot kértek, amit meg is kaptak.

A gyár épülete korabeli képeslapon (kép: aukro.cz)

           A zászlóalj a Skuherszky-féle bútorgyárban gyülekezett össze, és az irodák valamint a családok is csomagoltak. 22:00-kor az ezred az állomáson volt, Sill százados, zászlóalj segédtiszt vette át a parancsnokságot. Még éjfél előtt elindult a vonat, a lassan kiguruló szerelvényhez a polgármester is kiment búcsúzni. Pardubiczig lassan, majd az után gyorsabban haladt a szerelvény. Pardubicz és Brno között még 3 kocsit csatoltak a szerelvényhez, azokban is 39-esek voltak. Ők voltak, akik előző nap indultak el. Brno-tól a Wara szoroson át,  Trencsény-Treplitz felé ment a vonat. Az ellátás rendben volt.

Hradec Králové vasútállomása napjainkban (fotó: a Szerző)

 

          November 1-én, 11:00-kor értek Zsolnára, itt hallották meg, hogy Magyarországon is Nemzeti tanács Alakult, és Károlyi Mihály lett a miniszterelnök.

           Itt délután az állomáson pihent a zászlóalj, ahol ünnepséget tartottak. „A jó öreg sárga ezredzászlóra feltűzte a zászlóalj parancsnoka a nemzeti színű szalagot e szavakkal: „Lásson ez a szalag mindig boldog magyart, ugy, ahogy ez a zászló mindig küzdő magyart látott.” Percekig zúgott erre az „Éljen!”

Innen a vonat Kassára indult, 801 fővel. Sátoraljaújhelyen, Csapon keresztül jött a vonat, és november 4-én,  8:00-kor érkezett Debrecenbe.

A régi Nagyállomás. Itt léptek újra hazai földre a 39-esek. (kép: kitervezte.hu) 

 

                S hogyan érkezett vissza Debrecenbe a zászlóalj, ahonnan annak idején a tömegtől ünnepelve, zeneszóval távozott?  Bizony, bár a város értesült a pótzászlóaljnál történtekről, a Nagyállomás kihalt volt, és nem üdvözölte őket senki. A Pavillon laktanyában még ott volt a 72. cseh gyalogezred pótzászlóalja, így a 39-es tisztek a zászlóaljat az egyik város széli barakkhoz vezették. Zuhogó esőben, de fegyelmezetten menetelt a zászlóalj, és útközben csak egy öreg nénivel találkoztak, akinek kérdésére legalább ötvenen feleltek egyszerre, amikor kilétüket kérdezte: „Harminckilencesek!”[2]



[1] Debreczeni újság. 1918. november 10.

[2] Csabai, 428. oldal

Szerző (forrás): Kiss Róbert
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.