vitéz Csengeri Imre gazdálkodó, Vaja. Született 1888-ban Hajdúnánáson. A cs. és kir. 39. gyalogezreddel került az orosz harctérre. Ezredének minden nagyobb ütközetében részt vett, 13-szor sebesült, és mint tiszthelyettes szerelt le. A 10. isonzói csatában, 1917. májusában, mint géppuskás szakaszparancsnok az ezred állásai mögé kijutott ellenséget géppuskás szakaszával meghátrálásra kényszerítette. Ugyanezen év augusztusában szakaszával kiválóan támogatta zászlóaljának támadó századait. 1918-ban az utolsó, Montellóért vívott harcokat kapta meg másodszor az Arany Vitézségi Érmet. Ekkor a megáradt folyó egyik szigetéről géppuskáinak tüzével támogatta az átkelő főerőket, és a sikeres átkelésben jelentős szerepe volt. A treviso-i vasútvonalakért vívott harcokban a tiszti veszteségek miatt átvette zászlóaljának (I. zászlóalj) parancsnokságát, és több napig vezette azt. Vezetésével a zászlóalj 27 olasz támadást vert vissza.  Elhunyt 1941 szeptember 4-én. Kitüntetései: Arany Vitézségi Érem kétszer, I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érem, II. osztályú (Kis) Ezüst Vitézségi Érem, Bronz Vitézségi Érem, Károly-csapatkereszt, Magyar Háborús Emlékérem, Sebesültek Érme. Özvegye: Orosz Zsuzsánna, gyermekei: Irén, Imre, Etelka és Erzsébet. (A magyar katona-századunk legszebb magyar csatái 1943, A magyar nemzet aranykönyve, Lépesfalvi)