A cs. és kir. 39. gyalogezred története alatt a gyalogsági szablya sokáig képezte a katonák fegyverzetének részét. A hétéves háború (1756-63) katonai veresége számos – köztük jelentős katonai – reformra kényszerítette a Habsburgok államát. A porosz haderővel vívott háborúk mutatták, hogy a hadsereg fejlesztése elengedhetetlen ahhoz, hogy a következő konfliktusok ne végződhessenek ismét vereséggel. A kiképzést és az állománytáblákat érintő változások mellett a fegyverzet összeállításában is történtek változások. Utóbbiaknak köszönhetően a katonák oldalán megjelentek a szabványosított gyalogsági kardok, melyeket többek között hosszuk különböztetett meg a lovasság hasonló szálfegyvereitől. Ezzel együtt megkezdődött az egységesítés is. Bár az egyes típusoknak továbbra is több változata volt ismert a pontos méreteket és beütőket tekintve, megjelentek a ma is használatos típus elnevezések – esetünkben az 1765M.

               Mindenesetre a 39. gyalogezred a reformok előtt is rendelkezett gyalogsági szablyákkal, hiszen az ezredtörténet 1756-al kapcsolatban, miközben a katonák felszerelését felsorolja, megjegyzi: „1 Säbel, wie bey denen Hungarischen Infanterie-Regimenter” ( 1 db szablya, mint amilyet a magyar gyalogezredek használnak).[1]

               A reformok során rendszeresített első gyalogsági kard az 1765M „Ordinari”, azaz egységes szablya volt. A rövid, fokéllel ellátott pengével rendelkező fegyver jellegzetes keresztvassal készült, és rendszerben állása alatt hamarosan mérete és pengéjének minősége is módosult. A vizsgált gyalogsági szablya szempontjából azonban rá kell térnünk a gránátosszablyákra, ugyanis a gránátos alegységek, illetve a magyar gyalogezredek legénységi állománya részére egy eltérő típust rendszeresítettek.[2]

1. kép. 1765M gránátosszablya az ezred egy 1. világháborús ládáján.

A magyarországi területekről kiegészített ezredként  a 39. gyalogezred legénysége, beleértve természetesen annak gránátos alegységeit is,  az 1765M gránátosszablyával indult harcba. A most bemutatott fegyver jellegzetes réz szerelékekkel szerelt, rövid gyalogsági szablya. Teljes hosszúsága 735 mm, amiből a pengetőben 37 mm széles penge hossza 590 mm. Az enyhén íves penge 13 cm-es fokéllel rendelkezik, és 5 mm vastag.

A fa markolat bőrözése ép, a jobb oldali keresztvas alatt néhány helyen megkopott.

A penge élszalagján több, idegen pengétől elszenvedett sérülés található, melyek két sérülés kivételével különböző minőségben eldolgozottak. A két javítatlan sérülés 1 mm mély, azok az élszalag pengetőnél mért 300., illetve 435. mm-énél találhatóak. A penge a tő 50 mm-es részétől eltekintve teljes hosszában élezett, és kifejezetten élesnek mondható.

2. kép. Az élszalagon lévő, pengétől származó sérülések.

A szablya hüvelyének bőre ép, fekete festése néhány helyen kopott. A hüvely alsó részéről a réz koptató hiányzik. Szintén hiányzik a hüvelyt a hordszíjhoz rögzítő, szív alakú réz kapocs.

Vizsgálatunk szempontjából a a szablya legfontosabb jellegzetessége a penge jobb oldalán található beütő. Bár a jellemzőbb „P”, „Vivat Maria Theresia” beütők ezúttal nem láthatóak, ezért a beütő bőven kárpótolja a 39. gyalogezred iránt elkötelezett tulajdonost és a kedves Olvasót. A beütő szövege ugyanis a következő: „N32 39.” Mivel a kor szálfegyvereinél nem létezett gyári szám, a megfejtést máshol kell keressük.

3. kép. A pengető beütője.

Tudjuk, hogy a 39. gyalogezred 1769-ben kapta meg a 39-es hadrendi számot, és ezen a nyomon haladva a 39-es és 32-es számok kapcsolatára is magyarázatot találhatunk. A magyar gyalogezredek gránátos alegységeit más ezredek gránátos alegységeivel összevonva alkalmazták, az egyik alegység parancsnokáról elnevezve. Így a 39-es gránátosok 1769-től 1775-ig[3] közösen szolgáltak a 32. gyalogezred gránátosaival, kiegészülve a nagyszebeni 31., illetve az utolsó évben az eszéki 53. gyalogezred gránátosaival. Hozzá kell tennünk, hogy 1809-ben a 32-esek újra együtt szolgáltak a 39-esekkel, és mivel az 1765M gránátosszablyát éppen csak ekkor váltotta az 1809M gránátosszablya, nem zárható ki az ekkor történő beütés sem. Ezzel kapcsolatban el kell mondanunk, hogy ekkor már csak a gránátosok, és a gyalogos századok altisztjei és tisztjei viseltek szablyát.[4]

Tehát jó eséllyel egy 39-es érintettségű szablya került vissza Magyarországra az ezredtörténet kutatásának szempontjából éppen a legmegfelelőbb helyre.

Kiegészítés: a gyalogsági szablya használatát jegyezte fel az ezredtörténet Wagramnál. Az 1809-ben Bécs mellett lezajlott ütközetben a III. zászlóalj zászlóvivője a zászlórúddal és gyalogsági szablyájával védekezett a zászlóalj soraiba betört, a zászlót megszerezni próbáló francia lovasok ellen. Oláh Ferenc  őrvezető egy ellenséges kardtól felsőajkán és alsó állkapcsán súlyosan megsebesült, és a közben a rúdról letépett zászlót ruhája alá rejtő vitéz katona fogságba esett. [5]

Szintén szablyával a kezében hajtott végre hőstettet Johann Luptsák (Lupcsák János?) gránátos, aki az 1. gránátosszázad katonájaként lövéstől karján megsebesülve csatlakozott egy saját ellátóoszlop védelméhez Znaimnál.[6] Mivel puskát egy kézzel nem kezelhetett, gránátosszablyával avatkozott be a harcba, az első sorban küzdve bajtársai között. Sebesülten is ellenállásra biztatta bajtársait, amíg vérvesztesége miatt össze nem esett. [7]