császári és királyi 39. gyalogezred

frame
Schweidnitz 1757 • Breslau 1757 • Olmütz 1758 • Grüszau 1759 • Gottesberg 1759 • Friendland 1759 • Landshut 1760 • Belgrád 1787 • Szabács 1788 • Jemappe 1793 • Cateau 1794 • Mantua 1796 • Rivoli 1796 • Neumarkt 1796 • Tagliamento 1797 • Hocheim 1797 • Legnano 1799 • Marengo 1799 • Trebbia 1799 • Mantua 1799 • Genova 1800 • Marengo 1800 • Asiano 1801 • Castelfranco 1801 • Bosen 1805 • Lanchut 1809 • Neumarkt 1809 • Aspern 1809 • Pozsony 1809 • Podubnie 1812 • Moszkva 1812 • Villach 1813 • Drezda 1813 • Mincio 1814 • Conflans 1815 • Óbecse 1848 • Perlász 1848 • Kápolna 1849 • Isaszeg 1849 • Buda 1849 • Komárom 1849 • Nagysalló 1849 • Vác 1849 • Debrecen 1849 • Temesvár 1849 • Solferino 1859 • Mailand 1859 • Custozza 1866 • Königgrätz 1866 • Dolnje Tuzla 1878 • Doboj 1878 • Lemberg 1914 • Komarno 1914 • Lesnovice 1914 • Blozew Gorny 1914 • Dukla 1914 • Nagycsertész 1915 • Szálnok 1915 • Hoher Trieb 1915 • Isonzó 1915 • Isonzó 1916 • Isonzó 1917 • Kőhalom 1916 • Mogyoróstető 1916 • Sósmező 1916 • Fajti Hrib 1917 • Piave 1918 • Montello 1918 • 

2. rész: Őrség 1848. március 15-én

beolvasas0028.jpg
Fotó:
2022. March 14. 04:46

2. rész

Őrség 1848. március 15.

Hát bizony, amikorra ott róttuk a mérföldeket, a 39-eseknél is elvált szar a májtól. Mert ugyan magyar ezred volt ez a regiment mindég, de mégiscsak osztrák, cseh, s mindenféle más nációjú tisztek vezették, császári zászló alatt. De talán nem volt még egy olyan év a regement felállítása óta, ami olyan viharos lett volna, mint az 1848-as esztendő. Mert addig az nem volt kérdés, hogy ki ellen folyik a háború. Hej, őrmester Lebanovics de sokszor elmesélte a Feri[1] elleni harcokat. Mert ott aztán termett a dicsőség, nemcsak marsolásból és őrködésből állt a katonaélet. De tudta is mindenki, ki az ellenség, megmutatta azt annak egyenruhája, és világosan meg is mondták a tiszt urak. Könnyű is volt Rókusnak, hisz tudta, kibe vágja bele a bajnétot, ha úgy hozza a szükség. Nemhiába szerzett aranyérmet magának egy francia tiszt elfogásával.[2]

No, de hát ez az 1848-as esztendő még a legöregebb vénséges csont káplárokat is összezavarta a katonai rend dolgában.

Azt már én is megéltem, hogy Pestről a 39-eseket a Délvidékre helyezték büntetésül, amiért politikai rendezvényeken jelentek meg. Hej, ha nem kiáltja be a sorakozón helyettem a jelent Balogh Jóska komám, rólam is kiderült volna, nem csak a lányok után kódorgok a pesti utcákon. Na de amúgy is túl sokan voltunk távol akkor este a kaszárnyától ahhoz, hogy mindenkit megbüntessenek, megaztán láttunk mi ott tisztet is eleget a sorok között. De ha egyenként nem is vontak felelősségre, a 39. gyalogezredet csak leküldték Aradra, hogy távol legyen a városi eseményektől.

 

               Még ha csak Arad sült volna ki belőle a hideg falaival, de mentünk mi messzebbre is, a péterváradi erődbe. Annak pedig igen huzatos a kerítése, fagyoskodtunk is a falakon eleget. De amikor olvastuk a pesti lapokat a ’48 márciusi eseményekről, egyszerre kimelegedett mindenki! Mert bizony a tisztek nem kötötték az orrunkra, mi történik Pesten. De az én cúgomban (szakaszomban) a böszörményi őrmester Czakó járatta a Pesti Hírlapot, így akit érdekelt, értesült benne ország dolgáról.

            Poszton álló katona voltam én azon a híres március 15-én, jártam is fel-alá egész éjszaka, de hát tudja azt mindenki, aki próbálta az éjszakai őrséget. Nem tudtam én akkor, mi folyik Pesten, csak azt, hogy Péterváradon már megint hideget hoz a szél a Duna felől. Dúdolgattam is elégszer, hogy:

                                                            Hideg szél fúj, édesanyám,

                                                           Hozza ki a kendőm…

Óra nálunk esetleg az altiszteknek volt, én csak a hold állásából figyelhettem, mikor van a váltás ideje. Bizony, ha tudtam volna sem érdekelt volna, mi folyik a pesti utcákon. Az erőd faláról messzire ellátni, és nekem volt is időm nézegetni. Aztán ha úgy sejtettem, nem látja senki, levettem vállamtól a nehéz puskát, és megtámasztottam vele a várfalat, ki ne dűljön. Az igaz, a mi puskánk elég erős jószág volt, még ha igen nehéz is. De nem a súlya volt az igazán nehéz a magyar bakának, hanem a neve. Mert ez a bikkfanyelvű német ugyan furcsa nevet adott neki: Infanteriegewehr M1798. Mert hogy a puskát ilyen nyakatekerten mondja az a sok gombócevő osztrákja, még elfogadja az ember, de az 1798-at németül becsületes magyar ember egy hétig tanulja. Az pedig még a káplár pálcájával ösztönözve sem csökkenthető 7 nap alá. Főleg, ha a tanító káplár is csak úgy beszél németül, mint a hortobágyi kuvasz.  De nem is a puska neve volt itt a baj, hanem hogy a kihallgatáson a kérelmeket is németül kellett előadni. Bizony, sokszor nem tudtam magam sem elmakogni rendesen, hogy a vasárnapi mise után átmennék Újvidékre körülnézni, egy kis kimaradás keretében. De azt hamar megtanultam, hogy ha csak ugatja a baka a német nyelvet, hamar hibát találnak az öltözékében is, aztán örül, ha pofon nélkül megússza a kihallgatást, nem pedig udvarol vasárnap délután a Duna túloldalán.

Hej, ki gondolta volna akkor még, hogy mit hoz az 1848-as esztendő. Hogy Pünkösd vasárnapján riadóra verik a dobokat, és másnap megindulunk Karlócára a szerbek ellen. Hát ott estem át én is a tűzkeresztségen a többivel. Mégha nem is úgy, ahogy a legöregebb 39-es öreg csontok bemutatták a háborút. Mert itt bizony nemigen szóltak az ágyúk és a trombiták, ez csak amolyan balkáni csata volt ez, de azért mégiscsak csata.



[1] a franciákat a 39-esek Ferinek hívták

[2] Lebanovics Rókus őrmester 1813-ban az Arany Vitézségi Érmet érdemelte ki, többek között az említett haditett végbevitelével.

Szerző (forrás): Kiss Róbert
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.