A lipai ezredtemető

               Szlovénia és Olaszország kedvelt célpontja a magyar turistáknak. Szlovénia egy természeti szépségekben igazán gazdag ország, Olaszországban ott a mediterrán hangulat, és a tenger! Annyi a látnivaló, de ha éles szemmel figyelünk, sok a magyar vonatkozás is. Az épületekről a Monarchia stílusa köszön ránk, és az olasz-szlovén határ két oldalán sok a háborús emlékmű. Lépten-nyomon az I. világháború nyomaira bukkanhatunk, melyek közül több gyakran látogatott, híres úticélpontja a turistáknak (Redipuglia, Monte San Michele).  Most mégis egy apró faluba, Lipára vezessen az utunk. Ez a szlovén település Goriziától mindössze 10 km-re található a szlovén oldalon.

      Csendes, kissé olaszos stílusú falu. Megállni látszik az idő. Régi házak, kő mindenütt. Csend. Ha nyugatról érkezünk, ugyanazt láthatjuk, mint az itt települt ezred sebesültgyűjtő helyre érkező 39-esek. Mert valamikor az ezredben mindenki ismerte a szót: Lipa. Több, mint egy évig temették ide az elesett 39-es bajtársakat. Temetőjük bejáratán tábla hirdette egykor: Cs. és Kir. Debreczeni 39-es Hősök Temetője.

A temető fényképe a Lépes-Mátéfy-féle ezredtörténetben. 

               Az isonzói harcok egy részében az ezred sebesültgyűjtő  helye Lipán települt. A sebesülteket a település nyugati oldalán gyűjtötték össze egy ház udvarán, ahol deszkabarakk épült a sebesültek fogadására (bár van megérzésem, az épületet teljes bizonyossággal nem tudom megnevezni)

Ezen az úton érkezhettek a sebesültek Lipára (a szerző felvételei)

   A súlyos sebesültek, akik sérülésük következtében hősi halált haltak, illetve a peremvonalban elesettek a település melletti ezredtemetőben kerültek eltemetésre. A településen más ezredeknek is volt temetője, így a 39-es temető jobb oldalán a szegedi cs. és kir. 46. gyalogezred, illetve a település egy másik pontján a temesvári cs. és kir. 61. gyalogezred temetője létesült. Hozzá kell tenni, hogy az általunk meglátogatott temető gyakorlatilag két temető, amit egy keskeny talajút vág ketté, illetve egymáshoz képest szintemelkedés is elkülöníti őket.

Bal oldalon a 39-es temető obeliszkje, mely a fényképről is azonosítható. A jobb oldali képen az alacsonyabban elhelyezkedő temető emlékműve (a szerző felvételei)

Alapvetően a lipai temetőbe az ezred legénységi állományú tagjait temették, de néhány esetben ettől eltértek, így Székely Andor t. hadnagyot, Német István, Borbély Jenő és Nagy Sándor zászlósokat is itt helyezték végső nyugalomba.

               A sírok észak – déli irányban húzódó sorokban lettek kialakítva, így a sírok nyugat – kelet tájolásúak, akárcsak honfoglaló őseinknél. Így ott nyugvó katonáink hazánk felé néznek, keletre, ahogy őseink. A temető közepén egy obeliszk található, melynek felülete felújításra került, megbontva az eredeti állapotot. Vass Antal tábori lelkésznek köszönhetően létezik egy viszonylag közeli kép az obelsizkről, mely annak déli és nyugati oldalait ábrázolja. A déli oldalon egy kereszt, míg a nyugatin egy Dávid csillag volt látható, gyaníthatóan ennek megfelelően a másik két oldalon is vallási jelképeknek kellett lenni, amiből az egyik minden bizonnyal a református kehely szimbólum volt, illetve talán a görög katolikus kereszt volt (az ezred katonáinak túlnyomó többsége református, római- és görög katolikus, valamint izraelita volt). Mindezeken túl a déli (a bejárat irányába néző) oldalon volt egy évszám is: 1916.

Vass Antal, az ezred református tábori lelkészének hagyatékából származó fotó. Jól láthatóak az obeliszk oldalán elhelyezett vallási jelképek, valamint a jobbról a második fejfa, amely  többes temetést jelez.

              A Vass-féle fotón látható oldalak napjainkban. Érdekes, hogy mindkét oldalon kereszt egykori nyomai láthatóak (a szerző felvételei)

A temetésekre 1916 augusztusától 1917. október végéig került sor. És hogy hány katona nyugszik itt a 39-esektől? Jelenlegi tudásunk szerint legalább 286 fő!

               A katonákat egyes sírokba temették, de előfordult többes temetés is. Így jól látható a Vass-féle kép előterében egy ilyen sír (balján Tóth Imre, jobbján Richer Márton sírja). Ebben az 1916. november 30-i szerencsétlen baleset áldozatainak egy részét temették el. Azon a napon a IV. zászlóalj kavernájában fűtéssel kapcsolatos baleset történt, mely igen sok áldozattal járt. Ládi Imre naplójában így írta ezt le:

„Mert a batalionkommandó felrobbant. Sz. bácsi, böszörményi a fene a fehér máját egye meg, nagyon tüzelt, és a klórát dinamit és ekrazit spenkapszli rakéta felrobbant. Attól a gevergránát, kézigránát, infanteri muníczió. Két czúg volt a kavernába, és megégett az őrnagy úr Zribojnoviccsal és a hadnagy úr Szerenkával együtt. Bizony, sok ember kéz láb nélkül marad, hát még, akinek szeme nincs. Bizony ráfizettek a vigyázatlanságára.”[1]

A szerencsétlenség áldozatai a következők voltak : életüket vesztették Zsivojnovics Milorad őrnagy, zászlóaljparancsnok, Szerinka László hadnagy, Borbély Ferenc zászlós és 10 ember ; megsebesült Székely Andor és Dőre hadnagy, Friedmann zászlós és 47 ember.[2]

Az ezred halotti anyakönyvei az alábbi katonák hősi halálát rögzítették:

Zivojnovits Milorad őrnagy (a IV. zászlóalj parancsnoka)

Szerinka László t. hadnagy

Székely Andor t. hadnagy

Borbély Jenő zászlós

Doro Ferenc tizedes

Bakó János tisztiszolga

Gergely János gyalogos

Horváth Sándor gyalogos

Kovács Sándor gyalogos[3]

Zivojnovits őrnagyot és Szerinka hadnagyot St. Daniele-ben temették el, a tiszti temetőben (ők a IV. zászlóalj parancsnokságának tagjai voltak).  A zászlóalj 14. századának többi tagját(Székely Andor t.hdgy., Borbély Jenő zls., Doro Ferenc tiz., Bakó János, Gergely János, Horváth Sándor, Kovács Sándor gyalogosok) közös sírban temették el, mint a fényképről is látszik. Pótolhatatlan veszteség volt, harcedzett, nem egy esetben a háború első napjától harcoló katonák haltak hősi halált.  

A temető keresztjei már nincsenek meg, ellenben az azt körülvevő alacsony kőkerítésen néhány fémtábla található katonák neveivel. Egyes helyek arra engednek következtetni, hogy kőkeresztek is voltak a falon, illetve több tábla. Mindenesetre négy 39-es katona táblája a mai napig a kövekhez van rögzítve:

1. Davidar Amica gyalogos (1895-1917) Kisompoly (ma Románia)
2. Kindea Simon  (1889 – 1917) Kincses (ma Románia)
3. Kispál György Érkeserű (1895 – 1917) (ma Románia)
4. Sztanics János (1885 – 1917) Kiskrassó (ma Románia)
5. Tóth Gábor (1898 – 1916) Püspökladány[4]

Található egy minden bizonnyal újabb tábla is, mely azonban nem 39-es katonának állít emléket: Gregor Remška 1875 – 1916. grob. st. 79.

              Davidar Amica, Kendra Simon, Kispál György táblái. A nevek kiolvasásához szükség volt a névsorra is. Ezúton is köszönöm Csákvári Sándor barátom segítségét, akivel telefonon keresztül egyeztetve igyekeztünk rájönni a megoldásra         (a szerző felvételei)     

Sztanics János és Tóth Gábor táblái (a szerző felvételei)

        A temető gépjárművel is megközelíthető, bár egy keskeny, aszfalt nélküli utat kell használni, így célszerűbb leparkolni a település szélén, és gyalog folytatni utunkat. A 39-esek 46-os bajtársaikkal együtt csendes, nyugodt környezetben alusszák örök álmukat. Tudjuk, aki egyszer 39-es volt, az is marad.