császári és királyi 39. gyalogezred

frame
Schweidnitz 1757 • Breslau 1757 • Olmütz 1758 • Grüszau 1759 • Gottesberg 1759 • Friendland 1759 • Landshut 1760 • Belgrád 1787 • Szabács 1788 • Jemappe 1793 • Cateau 1794 • Mantua 1796 • Rivoli 1796 • Neumarkt 1796 • Tagliamento 1797 • Hocheim 1797 • Legnano 1799 • Marengo 1799 • Trebbia 1799 • Mantua 1799 • Genova 1800 • Marengo 1800 • Asiano 1801 • Castelfranco 1801 • Bosen 1805 • Lanchut 1809 • Neumarkt 1809 • Aspern 1809 • Pozsony 1809 • Podubnie 1812 • Moszkva 1812 • Villach 1813 • Drezda 1813 • Mincio 1814 • Conflans 1815 • Óbecse 1848 • Perlász 1848 • Kápolna 1849 • Isaszeg 1849 • Buda 1849 • Komárom 1849 • Nagysalló 1849 • Vác 1849 • Debrecen 1849 • Temesvár 1849 • Solferino 1859 • Mailand 1859 • Custozza 1866 • Königgrätz 1866 • Dolnje Tuzla 1878 • Doboj 1878 • Lemberg 1914 • Komarno 1914 • Lesnovice 1914 • Blozew Gorny 1914 • Dukla 1914 • Nagycsertész 1915 • Szálnok 1915 • Hoher Trieb 1915 • Isonzó 1915 • Isonzó 1916 • Isonzó 1917 • Kőhalom 1916 • Mogyoróstető 1916 • Sósmező 1916 • Fajti Hrib 1917 • Piave 1918 • Montello 1918 • 

A karintiai fronton 2. rész

img-2123.JPG
Fotó:
2016. April 27. 08:15

Az utánpótlást megnehezítette, hogy az ellátást a Gail völgyében lévő falvakból kellett eljuttatni a katonákhoz, amin úgy könnyítettek, hogy az ellátó pontokat igyekeztek a legközelebb telepíteni az első vonalakhoz. Az ivóvíz problémát valószínűleg orvosolta, hogy a területen több, hűs vizű patak folyik át, amiből terepfedezet mögött, vagy éjszaka megfelelő mennyiségű ivóvíz volt vételezhető.

                      A kezdeti időszakban a frontszakasz csendes volt, majd miután a küzdő felek berendezkedtek, egyre jobban elmérgesedett a helyzet. Az olaszok kedvezőbb állásai miatt pontos tüzérségi tűz szedte áldozatait a magyar oldalon, valamint a magasból jövő gyalogsági tűz miatt megszaporodtak a fej- és haslövések.  Természetes, hogy a helyzet megváltoztatásának kulcsa a Höher Trieb és Kleiner Trieb sziklacsúcsainak birtokbavétele volt. A két sziklacsúcs, ami 2-300 méterre van egymástól, igen meredeken emelkedik ki környezetéből, és az azokra való feljutás békés körülmények között is kihívást jelent. Megrohamozásuk csak a csúszós sziklafalon futó ösvényeken keresztül volt lehetséges, illetve mint kiderült, lehetetlen.  Mivel a korábbi kisebb támadások nem jártak eredménnyel, az ezred nagyobb erejű támadást tervezett. 1915 július 5-én tüzérségi előkészítés után az ezred két százada elfoglalt egy magaslatot, míg az önkéntesekből megalapított csoport a Höher Triebet támadta (az önkéntes támadásra egyébként a teljes ezred jelentkezett). Természetesen a támadás kudarcot vallott, és visszaállt az eredeti helyzet. A katonák lelkesedése alábbhagyott, mozgás csak éjszaka volt lehetséges, ami az előző nap olasz tüzérség által szétrombolt állásrészek kijavításával telt.

                      Nem váratott magára sokáig az olasz támadás sem. A július 30-án bekövetkező olasz gyalogsági támadást a 39-esek sikeresen visszaverték, és az abban mutatott hősiességéért I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Éremmel tüntették ki Huszár Nándor zászlóst[1]. A háború után Budapesten élő, immár tartalékos százados  a „nagyezüstnek” köszönhetően a Vitézi Rend tagja lett[2].

                      A következő hetekben a harcok váltakozó eredménnyel folytatódtak, és alapvető változást nem hoztak. A csúcsokról az olaszokat nem sikerült kiverni. Végül az I. zászlóaljat szeptember 7-én véglegesen leváltották az állásokban, majd az ezredet a hónap végén áthelyezték a Doberdóra. A karszton pedig még borzasztóbb körülmények várták a 39-eseket. Nem voltak hűsítő patakok, csak kő és szikla mindenütt, és visszasírta mindenki a magas hegyeket. A karintiai veszteségekhez képest maga a pokol várta ott az ezredet, és ez a pokol határozta meg az ezred életét egészen 1917 őszéig, hogy aztán az Isonzó után újabb folyó nevét tanulják meg a magyar anyák: Piave.

                      Végezetül engedjen meg az Olvasó egy személyes kiegészítést. Nagy élmény volt a területen eltöltött néhány óra, mindenképpen megérte az utazás fáradtságát. Azt megmondom őszintén, jobb volt úgy nekivágni az említett szerpentinnek, hogy nem tudtam, mi vár ránk annak leküzdése közben, ellenkező esetben nem biztos, hogy nekivágtunk volna. Viszont felérve a csodálatos táj, a közeli tanyán elfogyasztott házi tejtermékek, valamint a családi és 39-es kötődés kárpótolt mindenért. Azokat az utakat róttam, azokat a hegyeket néztem, amit pontosan 100 évvel ezelőtt 39-es elődeink. Feleségem dédnagyapja 39-esként szintén itt harcolt, és most dédunokája, és ükunokái láthatták, hová jutott el.  A kápolna lélekharangját természetesen nem hagytuk némán, így a harang most a 39-es hősökért szólt, akik a magas hegyek között haltak hősi halált. Tisztelet a hősöknek, nyugodjanak békében az idegen földben.

                A cikket Martinkovics Katalinnak és Csákvári Sándornak ajánlom, ezáltal is köszönve a munkámhoz nyújtott támogatásukat és bátorításukat.



[1] Lépesfalvy-Máréfy: A debreceni 39. gyalogezred világháborús története Debrecen, 1939.165-166. oldal

[2] Vitézek albuma

Szerző (forrás): Kiss Róbert
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.