A honvédelem napja alkalmából emlékezzünk meg a Buda 1849-es ostromában részt vevő 39-es elődökről. (Terjedelmi okokból cikkünk kizárólag a döntő rohamra koncentrál).

Buda ostroma során az ezred III. zászlóalja először 1849. május 17-én hajnalban hajtott végre támadást az ostromlövegek által megrongált falak ellen. A tüzérségi tűz a Székesfehérvári kapu és az attól keletre lévő rondella között tört egy rést a falon. A támadás ez ellen a rés ellen, valamint az attól jobbra és balra lévő falak ellen irányult. A támadás során a III. zászlóalj a rés ellen hajtott végre rohamot. Kiderült azonban, hogy a létrák nem érik el a falak tetejét, így a falak ellen vonulókat is a rés támadására irányították. Azonban a rés túl meredek volt, és mivel azt leküzdeni csak lassan, négykézláb mászva volt lehetséges, a csapatok egymásra torlódtak. A támadást emiatt lefújták, és a csapatokat visszarendelték. Így folytatódott a rés további lövetése, míg a következő támadás 21-én történt meg.[1]

            A nevezetes napon a  III. zászlóalj erősítésként lett előrerendelve, és a döntő rohamra indítva. Erről az előrevonásról Rónay Károly így ír:

„Fél háromkor szálltak fel a röppentyűk, mire az önkéntesek elöl, utánuk a három dandár, indultak a bástyák felé; a negyedik dandár pedig egyenesen a törésnek tartott, csak a beregi egy századnyi önkéntesek s a Dom Miguelek hagyattak vissza tartalékul……..A Dom Miguelek, nagyrészt Szatmár megyei fiúk, midőn hozzájuk érkeztem, s megértették tőlem, hogy a földijeik, a 28. zászlóaljbeliek, már a törés tetején vannak, de segítségükre kell sietniük, leírhatatlan lelkesedéssel törtek elő, s nyomatékos támogatásuk mellett, a rés tetejéről s az attól balra eső rondellából szórt pokoli tűz dacára, feltartóztathatatlanul haladott a dandár a törésen át…”[2]

A Fejérvári kapu fölötti toronyból az osztrákok erős gyalogsági tűzzel lőtték az ostromlókat. A zászlóalj tüzet vezetett a toronyból tüzelőkre, és sikerült az onnan lövöldözőket elhallgattatni. A zászlóaljak a kaputól balra lévő, tüzérségi tűzzel létrehozott résen keresztül jutottak be a várba.[3]

            A rés törmelékén felmászó zászlóaljat sortűz fogadta, amely a rohamozók első soraiból sok áldozatot követelt. Karsa Ferenc naplója alapján ekkor esett el Burdina Alajos őrnagy. Schulcz Bódog dandárparancsnok visszaemlékezése szerint tüdőlövést kapott, és súlyos sebébe az éjszaka belehalt. Ennek valamelyest ellentmond Máriássy János ezredes visszaemlékezése, aki a Lovarda utcában már halva találta Burdina őrnagyot. „Miután akkor még kívülem és Droquet alezredesen kívül a törzstisztek közül a várba senki nem jutott, határozottan állíthatom, hogy Burdina őrnagyot illeti a fő dicsőség, mert minden kétség nélkül ő volt a törzstisztek közül az, aki zászlóaljával elsőnek hatolt be a résen, s ő volt az egyetlen törzstiszt, aki bent a várban, harc közepette esett el.”[4]

            A várba bejutó zászlóalj a házak között küzdött tovább.

            „A páratlan vitézségű Dom Miguel zászlóalj alig verekedett be a magas falakon, s őrnagy vezetőjük tüstént halva rogyott össze lábaik előtt, s átalán véve több főtiszt „éljen a haza! s előre!- kiáltások közt adá ki lelkét, mi az ostromlókat még inkább lelkesíté”[5].

            Az ostrom során további tiszti veszteség is történt, ugyanis megsebesült Kortsmár Antal főhadnagy.[6] Emellett a legénységi veszteség halottakban megközelítette a százat, illetve nyílván jelentős számú sebesülés növelhette a harcképtelenné váló 39-esek számát.

Burdina őrnagy az ostromban elesett tisztek között, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 1848-49-es szabadságharcosok sírkertjében nyugszik.

            Nem feledhetjük tehát, hogy 1849. május 21-én, melyre honvédségünk a honvédelem napjával emlékezik meg minden évben, a 39-esek is részt vettek a mindent eldöntő rohamban.

            A kezdőképet Mihucz Péter rajzolta, akinek ezúton is megköszönöm önzetlen segítségét!