A mai magyar katonai terminológia szerint az önálló egységek, alegységek hadrendi számot és a magyar hadtörténelem kiemelkedő tagjainak nevét viselik. Ez a rend a rendszerváltással született, a már szabadon nemzeti jelleget, magyar hadtörténelmet felvállaló Magyar Honvédség újjászületésével.

                A megalakuló reguláris alakulatokat az azokat megalapító személyek után, az ezredtulajdonosok után nevezték el. Ennek a rendszernek a kialakulása hazánkban a 18. század elejére tehető. A felállítandó állandó katonaság létét többek között az hozta létre, hogy a hadművészet fejlődésével megmutatkozott a nemesi felkelés, illetve egy adott hadműveletre sebtében toborzott haderő gyengesége. Különösen igaz volt ez a magyar hadviselésből annyiszor hiányzó fegyelmezett, képzett gyalogságra.

                Az ezredtulajdonost, aki jelentős befolyással rendelkező katona vagy arisztokrata, nem egy esetben államfő volt, az uralkodó kérte fel az alakulat felállítására, vagy adott arra engedélyt. Ezredünk esetében Mária Terézia 1756 december 15-én ezredessé nevezte ki endrődi Pálffy János grófot, aki saját költségén megalakította az ezredet. Így született meg az alakulat első megnevezése: Pállfy ezred. Erre emlékezve tart zászlóaljnapot a 39. lövészzászlóalj minden év  december 15-höz közeli péntekén több helyszínen, többek között az ezred emlékművénél, illetve a Szent Anna Székesegyházban.

                Az ezredtulajdonos szerepe az ezred megalakulásakor jelentős volt. Vezette az ezred gazdálkodását, és a korai időszakban az alakulat harctéri vezetését is ő látta el. Szabadon dönthetett bizonyos szintű tiszti kinevezésekig személyügyi döntésekben, és pallosjoggal is fel volt ruházva fegyelmi ügyekben. A tiszteket hadapródtól századosig jogosultak voltak előléptetni, a fölötti kinevezéseknél pedig ők tették meg az előléptetési felterjesztést. Kegyelmezési joggal is bírtak, valamint határoztak a tisztek házassági ügyeiben[1]. Az ezredet felállító Pállfy gróf egyben az ezredparancsnoki beosztást is ellátta, és a fegyverzet kivételével állta az ezred felállításának igencsak tetemes költségeit is. [2] Utóbbi többféleképpen történhetett abban a korban, és a leendő ezredtulajdonosnak a Császári Udvari Haditanáccsal kötött szerződése határozta meg. Utóbbiban rögzítették, hogy a felek milyen arányban vesznek részt a különböző költségek fedezésében. A haderők fejlődésével és főképpen egységesítésével, bár az ezredtulajdonosi rendszer megmaradt, annak szerepe egyre inkább jelképessé vált. Jól jellemzi ezt, hogy nem egy esetben az ezredtulajdonos nem is tartozott a birodalomhoz, gyakran pedig éppen az ellenséges haderő tagja, uralkodója volt. Jellemző példa erre az 1848-49-es forradalom és szabadságharc magyar oldalán álló Miklós huszárok esete, akik éppenséggel a szabadságharcot leverő orosz cárról kapták alakulatuk nevét. Nyikolaj Vasziljevics Iszakov tábornok visszaemlékezésében említi, hogyan találkozott a Miklós huszárok egyenruhájával, miközben 1849-ben a komáromi vár feladásának ügyében eljárva Károlyi Miklós gróffal találkozott:

„…Szép egyenruha, gróf úr - mondtam neki.

-          Igen, a Miklós huszároké - válaszolta.

-          Boldog leszek, ha ezredtulajdonosuknak beszámolhatok a hírekről – folytattam mosolyogva.

-          Igen, kitűnő ezred, két százada azonban elárulta ügyünket, és az osztrákok oldalán maradt – felelte Károlyi komolyan…”[3]

Az említettnél szélsőségesebb esetek is előfordultak a magyar hadtörténelemben, hiszen egy alkalommal egy magyar huszárezrednek kis híján sikerült foglyul ejtenie a szembenálló haderőben harcoló saját ezredtulajdonosát.

Az említett példák is mutatják, hogy az ezredtulajdonosnak nem volt lehetősége az ezred vezetésére, így azt az ezredes tette meg. Pállfy gróf az ezred felállításakor még maga vezette ezredét, míg az őt követő ezredtulajdonosok már nem éltek ezzel a lehetőséggel

Az 1848 augusztusában a magyar képviselőházban az alsóház ülésén felvetették, hogy az ezredtulajdonosi intézmény szűnjön meg, és az ezredeket csak számmal jelöljék, valamint azok semmiképpen ne viseljék külföldiek nevét. Az indoklás szerint az ezredtulajdonosi intézmény amúgy is okafogyott, hiszen a tiszti kinevezéseket már amúgy is a hadügyminiszter hagyja jóvá.  Végül 1848 november 27-én az intézményt megszüntették, ennek ellenére a régi ezredek hagyományaival és megnevezésével kíméletesen bántak, mivel tudták, hogy az adott alakulatok morálját azok alapvetően meghatározzák.[4].