Az 1866-os háború politikai háttere

               A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus Itália esetében konzerválta annak széttagoltságát. Ezzel együtt létrejött a Szent Szövetség (porosz – osztrák – orosz), amely kölcsönös segítségnyújtást biztosított a három állam számára többek között a nemzetiségek önállósodási törekvése esetén.

               A Szárd-Piemonti Királyság (a mai Olaszország ÉNY-i része) volt az, ami zászlajára tűzte az olasz egység eszméjét, és 1848-ban ennek érdekében háborút is vívott az osztrákokkal. Ez a harc elbukott, és mellesleg ekkor a szövetség értelmében Oroszország csapatokat küldött a függetlenségért küzdő Magyarország ellen. Itt meg kell jegyeznünk, hogy 1848-ban a 39. gyalogezred parancsnoka igyekezett elérni, hogy az ezredet az olasz hadszintérre vezényeljék – jól érezve, hogy a magyarországi események kihatással lesznek a 39. gyalogezredre. Szándéka nem valósult meg, és a 39-esek a magyar szabadság ügye mellé állva harcolták végig nemzetünk szabadságharcát.

               II. Viktor Emánuel szárd-piemonti király levonta a következtetést, hogy az olasz egység nagyhatalmi támogatás nélkül nem érhető el. Ezért az 1853-ban kitört krími háborúban állást foglalt Oroszország ellen, aminek következtében Franciaországgal szorosabbra fűzte kapcsolatait. Ezzel ellentétben Ferenc József nem lépett hadba Oroszország ellen annak ellenére sem, hogy négy évvel korábban I. Miklós orosz cár katonai segítsége nélkül beláthatatlan következményekkel járt volna a Habsburgok elleni magyar szabadságharc.

               Az orosz vereséggel záródó krími háborúból II. Viktor Emánuel győztesen került ki, és ezt követően III. Napóleonnal, Franciaország császárával a háta mögött tervezhette a következő lépést. Ennek megfelelően 1859-ben immár francia erőkkel támogatva vívhatott háborút az osztrákokkal, a szárd-francia-osztrák háborúban. Az osztrákok Solferino mellett döntő ütközetet veszítettek, és ennek következtében elvesztették Lombardiát.

               A következő években Itália részei sorra csatlakoztak Szárd-Piemonthoz, illetve Garibaldi csapatai Szardínia felől északi irányban haladba fegyverrel is kikényszerítették ezt. Végül 1861-ben kikiáltották az Olasz Királyságot, azonban történetünk szempontjából valami még hátra volt: Velence!

               Az osztrákok 1864-ben Poroszország mellé álltak Dánia ellenében a schweslig-holsteini háborúban, melyet a konfliktus névadóiként szereplő két tartományért vívtak. Bár ezzel a poroszok irányába történő szövetség elméletileg létrejött, a német egység gondolatában eltérő volt a két ország véleménye, így a várt szövetség helyett háború következett. Poroszország hamarosan megszállta az osztrák igazgatás alá került Schwesliget, háborúra kényszerítve Ausztriát.

               A korábban Poroszországgal szövetkező II. Emánuel - ezúttal már mint olasz király - elérkezettnek látta az időt Velence megszerzésére. A háborúba lépő olaszok ezzel kétfrontos háborúra kényszerítették az osztrákokat: a háború északi frontján a mai Csehország területén kezdődtek harcok, míg a déli harctéren a Garda-tó közelében Velencében folyt a háború.

               S hol volt az ezred a háború kirobbanása előtt? Az alábbi helyőrségekben:

              A kezdőképen: kilátás a custozzai emlékmű tornyából az ütközet helyszínére (készítette: a szerző)