Benedek tábornok a 39-esek élén Soioferino-nál - az ezred történetének egy ikonikus pillanata

               Tíz évvel a  világosi fegyverletétel után a 39-esek újra háborúba indultak – ezúttal osztrák érdekekért. A második olasz függetlenségi háború 1859 tavaszán kezdődött, miután a franciák támogatta Piemont és Ausztria között lezajlott diplomácia csatározás Bécs hadüzenetével végződött.

               Az ezred Bécsből induló főereje 80 tisztből, 2200 legénységi állományú katonából, valamint 20 lóból állt. Hamarosan azonban az ezredet a beérkező pótlásoknak köszönhetően hadilétszámra egészítették ki, így az összlétszám megközelítette az ötezer főt.

               A hadjárat legismertebb összecsapása a vesztes solferino-i ütközet, melyben természetesen a debreceniek is harcoltak. A nap egyik utolsó támadásában Benedek tábornok a 39-esek előtt lovagolva maga vezette rohamra az ezred alegységeit. Buzdító szavai több változatban is megmaradtak. „Előre fiúk, én is magyar vagyok, a magyar soha nem hagyja el földijét és tábornokát.”[1] Az esti támadás, melyet a visszavonuló osztrák erők hátvédjeként hajtottak végre a 39-esek Benedek tábornok vezetésével, meglepte az ellenséget. Természetesen ez az ütközet kimenetelén már nem változtatott.

Képeslap a 39-es jelenettel (a szerző tulajdonában)

         Az este folyamán Benedek tábornok a 39-esek előtt magyar nyelven a következő mondattal ismerte el a 39-esek aznapi teljesítményét: „Köszönet nektek, fiaim, ma hősök voltatok!”[2]

               Külön 39-es vonatkozás, hogy Benedek altábornagy, mivel fejfedőjét elsodorta egy srapnel, így  a továbbiakban   egy elesett 39-es katona tábori sapkájában vezette az ütközetet. A festményen még saját csákójában van, és mögötte rohamoznak a 39-esek. A jobb szélső katonán megfigyelhető a "magyarnadrág," melynek combrészén vitézkötés jelzi, hogy viselője magyar ezred tagja.  És látszik természetesen a vörös hajtókaszín, jelezve, 39-eseket láthatunk.