Az élet a legnagyobb rendező. A 39-esek végigküzdötték az I. világháborút, és sok mindent megéltek. Az orosz  fogságba kerültek történetei kiváltképpen különlegesek. Volt, aki Japánon keresztült tért haza a fogságból, sokan megnősültek és nem tértek haza. Néhányan fehér vagy éppen vörös oldalon részt vettek az 1917-es oroszországi eseményekben.

               Utóbbiak közé tartozik Tarcsai Mihály is, aki Debrecenben született, és 1914-ben a 39. gyalogezred katonájaként került az orosz harctérre. Az ott jellemző találkozóharcok következtében mindkét fél részéről magas volt a fogságba esettek száma,  nem csoda, hogy Tarcsai Mihály is hadifogoly lett. [1]

               Vlagyivosztokban, majd Péterváron volt hadifogolytáborban, és utóbbiban érte el a forradalom szele. Kun Béla és Szamuely Tibor meglátogatta a tábort, és nekik köszönhetően sokan beléptek a Vörös Gárdába, köztük Tarcsai Mihály is. Ezt követően részt vett a fehérek elleni harcokban.

               Egy 1918-as éjjelen Moszkvában a Kreml egy szobájának őrzésére rendelték. Járt fel-alá egész éjszaka az ajtó előtti folyosón, és egyszer kíváncsiságtól hajtva be is nyitott, hiszen nem tudta, kit-mit őriz. A szobában egy asztalra borulva aludt egy férfi, de arcát nem látta, mert rá volt húzva  a kabátja. Még hajnal előtt nyílt az ajtó, a férfi távozott, de előtte még kezet fogott álmának őrzőjével. Már ekkor sejtette, hogy Lenint őrizte, de ezt hamarosan megerősítette lett nemzetiségű őrparancsnoka is.[2]

               Hazatérése után ott folytatta életét, ahol abbahagyta: az építőiparban. Még nyugdíjazása után is ezzel foglalkozott, mint a III. kerületi Tanács községfejlesztési állandó bizottságának egyik tagja.[3] Mivel aktív társadalmi életet élt, a megyei napilap sokszor beszámolt vele kapcsolatos hírekről, és számtalanszor volt lehetősége elmesélni a nagy találkozás történetét.

Az idős veterán 1967-ben (Magyar Rendőr 1967. április 20.)

               Egészen 71 éves koráig szolgált a Munkásőrség kötelékében. [4] A sok konfliktust megélt veteránt 1972-ben helyezték végső nyugalomba Debrecenben katonai szertartás szerint.[5]