Érdekes, szomorkás hangvételű nekrológ jelent meg a Balatonvidék 1916 december 10-i számában. Löbl Imrére emlékeztek meg benne, aki a Zala megyei, ma már Várvölgy község részét képező Alsózsidről származott. Fiatalon, 19 évesen érte a végzetes találat, és másnap temették el a 39. gyalogezred lipai temetőjében (HL 196. 1482).

„HŐSIHALÁL

Elment és nem jött vissza . . . Elment felvirágozva, pántlikásan, dalolva, az életerős fiatalságával, vig kedvével és katonabandával. Elment, mint ahogy a harctérre szokás menni, harcolt ahogy illik és meghalt, mint a hősök szokták.

Húsz éves volt. Leérettségizett, azután katona lett. Rövid élet, eseménytelen, de a fináléja kiemeli a hétköznapiságból. Nem írt könyveket nem tartott filippikákat, nem alapított semmit. Még csak hivatalnok sem volt valami protekciós banknál, vagy a vasútnál, hogy felmentették volna. Nem volt sem pótolhatatlan, sem nélkülözhetetlen. De miért is emlegetem, ha nem csinált semmit !? Istenem, azért, hogy hősi halált halt?...

 Akik ismerték, tudták róla, hogy szerény és magának élő, de alapjában derült lelki nyugalom jellemezte. Fáradt mosollyal fogadhatta a halált is, amint az élet kisded bajait szokta. Nem épitett képzelete légvárakat, nem álmodott álmokat a színes jövőbe, hanem élte a mát és várta a holnapot. Nem is zavarhatta a halál az élete köreit. ..

Két évvel ezelőtt köztünk sétált a Főutcán, most a doberdói hősök számát szaporítja egygyel a lipai temetőben. Nincs koporsója, csak úgy bakamódra fekszik a földben: ’bakkancsba', köpenyegbe', meg sapkába'. És a sátorlap a szemfödője. . .

 Rózsaszín tábori lapon jött meg a halál híre, olyanon, amilyenen ő is szokott inni. Én szürke, hamuszínű, vagy lila lapon írtam volna meg. Vagy semilyenen sem. Hogy is lehet azt megírni egy özvegy édesanyának, hogy a fia Löbl Imre, 39. gyalogezredben e. é. ö. káplár, nov. 23-án, az olasz fronton hősi halált halt?  Hogy is lehet ?”

Löbl Imre halálának napján viszonylagos csend volt a 39. gyalogezred állásainál. Előző nap hunyt el Ferenc József, friss volt még a hír, ezzel együtt természetesen az olasz tüzérség folytatta tevékenységét. A IV. zászlóalj három katonája esett el aznap (LÉPES-MÁTÉFY 257.), egyikük Imre volt. Emlékét a keszthelyi zsinagógában emléktábla őrzi, melyen a 180 fős hitközség 36 hősi halott tagjának nevét tüntették fel (Egyenlőség, 1922. 07.22. 11.o.).