Ládi Imre szakaszvezető az 1. világháborúban a 39-eseknél harcolt. A háború második évében vonult be, és végigharcolta a háborút. Ezúton is köszönöm Hermann Attilának, hogy naplójának megvételében segítségemre volt!!!

A hajdúböszörményi katona a háborús években több elismerést is kapott. A következő kitüntetések tulajdonosa volt:  I. osztályú (Nagy) Ezüst Vitézségi Érem, II. osztályú (Kis) Ezüst Vitézségi Érem két alkalommal, Károly Csapatkereszt, Sebesültek Érme két alkalommal (forrás: Vitézek Albuma). Érdemei alapján 1925-ben felvételt nyert a Vitézi Rendbe.

Két naplója került hozzám. Bár van gyakorlatom benne, igen nehéz megbirkózni a szöveggel, ugyanis nagyon nehezen olvasható. Amíg nem végzek vele, egy megmosolyogtató jelszóval kapcsolatban adok egy kis ízelítőt.

"Az irodánál voltunk estig. Akkor kaptuk a parancsot, hogy fel kell menni a 35-ös állásba visszavenni, mivel már csaknem két batalion sturmolt (kéz zászlóalj támadott) csaknem három este. Mikor felmegyünk, egy 43-as kapitány sírva mondta, kár ennyi magyar emberért. A mi főhadnagyunk pedig visszafelelt: ne felejtse, katonák vagyunk, és sírni nem szabad. 

Megindult az eső szép csendesen ömleni. Ebben az esőben felfejlődött a század: két zug (szakasz) a digó háta megé 2 hadnaggyal és a főhadnagy úr 2 raj jobbról, kettő balról. Mi, a fürte zug (5. szakasz) elölrűl. A jelszó: kutyaf@sza. "

A támadás egyébként sikerült, pedig az előkészületek nélkül csupán 5 percig tartott. A veszteség egy halott volt, illetve egy bajonettszúrástól sebesült katona. A hősi halált halt katona a saját fegyverébe esett bele. 

Hogy a jelszó nem volt a legszabályosabb, abban biztosak lehetünk. De abban is, hogy könnyen megjegyezhető volt... humor nélkül pedig nem lehet csinálni:)