folytatása az okt. 2-án lezárt réginaplómnak! 1915

1915. október 3. Vasárnap

Reggel 7 órakor elmarsoltunk a front felé. Szakadó esőben rendkívül fárasztó mars, éhesek és szomjasak vagyunk. Nagy a lehangoltság! Egy faluba érünk Kotanajene (…). Ő fensége, József kir. herceg előtt elmasírozunk. Vad, kietlen, borzalmas hegyoldalban tábort verünk. Kutyának való élet, dörögnek az ágyúk!

1915. október 4. Hétfő

Szakad az eső. Istentisztelet 3. bataillonnak. A fenséges úr is jelen van. D.u. dolgozgatunk.

1915. október 5. Kedd

Nagyon izgatott a front. Hevesen lövöldöznek egész éjjel. Csepereg az eső. Dolgozgatunk.[1]

1915. október 6. Szerda

Csendes volt a front. Jól aludtam. Sok repülő tűnt fel. Érdekes látvány ez a titáni harc. Üldözik egymást a repülők, őket meg az ágyúk! A mieink lettek a levegő urai. Híres-neves nap a mai! Ugy hiszem, minden igaz magyar tudja; miért? D. u. ½ 6 órakor indulunk a Stellungba[2]. A bevonulás halálosan veszélyes. Sík a terep, 50 lépés az ellenség stellungja s állandóan lőnek, ha czélt nem látnak is. Kétségbeesetten sokfélének sürgős kiosztása után, borból félrészegen útnak indúltúnk. Korom sötét éjjel, úttalan útakon, térdig érő ragadós sárban, melyben oly sűrűn voltak a kiálló sziklák, mint frissen szántott száraz alföldi földben a göröngy, bebugdácsoltúnk, gojózáporban, 15 (…) borzalmasan fárasztó mars után a reserve stellúngba[3]. Teljesen kivagyúnk merűlve, nyomban lefekszűnk a alúszúnk.

1915. október 7. Csütörtök

Gyönyörű időre ébredek. Megállapítjuk, hogy nem esett el senki. Isteni csoda! Dekkúngom[4] elég jó. Temérdek ágyú van itt bömbölnek rémesen. Borzalmas hely! Reservék vagyunk.  (…)

1915. október 8. Péntek

Hevesen tüzelnek, alarmírozott éjszakánk volt, de azért jól aludtam. 9-kor keltem. Jól  vagyok, dolgozgatunk. Élénk ágyúzás. Kint voltam a stellungban. Elég jó dekkúngok vannak. Nagyon közel a front egymáshoz. De azért ágyúval is lövik. Veszélyes tréfa!

1915. október 9. szombat

Későn kelűnk. Gyönyörű idő! Dolgozgatunk. rendes ágyúzás.

1915. október 10. Vasárnap

Jó alvás után gyönyörű időre ébredünk. 8-tól dolgozni mentünk, de fél óra múlva bekelett vonúlnúnk, mert az ellenség észre vett, s ágyúval lőtt. 9 órakor még tart. Bebújúnk a a dekkúngba s várjuk végzetűnket. 9.10 perckor kezd szűnni az ágyúzás. Nem esett semmi baj. A frontunkat lövik. Ma 1 halottunk van.

1915. október 11. Hétfő

Szép idő. Nagyon jól aludtam, szépeket álmodtam. Dolgozgatunk. Rendes ágyúzás. Ujra 1 halott.

1915. október 12. Kedd

Szép idő. Rossz alármírozott[5] éjszaka. Támadást vártunk. Semmi nem lett.

1915. október 13.Szerda

Jól aludtam. Borult idő. Dolgozgatunk. Ma felváltanak a 43-asok. 11 óra tájt megérkezett az ablőz. Szakad az eső, korom sötét az éj. Úgy szeretnék itt maradni s aludni. ½ 1 órakor elindultunk. Fütyűl a golyó körülöttünk veszettül. Teljesen védtelenek vagyunk. Isten óv bennünket. Vagy 2000 lépést nincs védőfal. Körülbelűl fele útján voltunk, mikor hirtelen felrepült egy hatalmas rakéta s annak nappali fényénél észrevettek bennünket. Irtózatos tüzet kaptunk. Lefeküdtünk vártuk a halált hozó golyót. Körülbelül fél óra múlva felugráltunk s befutottunk a Bataillon kommandóhoz. Nem esett semmi baj. Borzalmasan fárasztó a 15 klm. Hosszú éjszakai mars után megérkeztünk régi fészkünkbe, a lágerbe, regel 6 órakor. Az eső szűnik.

1915. október 14. Csütörtök

(…) a régi fészek helyébe s halálosan kimerűlve lefeküdtem s aludtam szakadatlanul.

1915. október 15. Péntek

Reggel 7-kor fölébredtem mormota álmomból. Jól érzem magam. Általános tisztogatás. Csomagot kaptam a kedves Rózka nénitől. Nagy levelezésbe fogtam: írtam Apámnak, Gyulának, Rózkának, Lajosnak, Micinek.

1915. október 16. Szombat

Jó alvás után későn kelek. Borongós idő. Dolgozgatunk. Szűzi legény sátramban heverészgetek. Kisebb fokú hasmarsom van. Valószínűleg hűlésből. A katonazene hangja tisztán hallik. Itt tanulgatnak a közelben. Eléggé szórakoztató. Jól esik. Hamarosan fokozottabb mértékben jelentkezik. Úgy érzem, vérhasba esek. A külső jelek is arra engednek következtetni. Nem b…k semmit. Jobb a gránátnál. Azt beszélik, hogy Görznél nagy ütközet volt. 40 000 olasz elesett. Már ingadozott  a front, az ágyúk is alá voltak aknázva, mikor jött  parancs: „Utolsó emberig, utolsó parancsig kitartani!” s valóban az ellenség visszavonult. Mi győztünk! Izgatott a hangulat. Alarmírozást várunk.

1915. október 17. Vasárnap

8 órakor Istentisztelet, úrvacsora osztás. Gyönyörű idő. Du. abreit. Repülők kóvályognak. Van néha 16-17 a levegőben egyszerre! Lövik őket szüntelen. Hadd lőjék: fogy a srapnel, kevesebb jut a gyalogosnak! Ma azt beszélik a bakák hogy Bulgária megtámadta Szerbiát. A mi offenzívánk még 6-ikán megkezdődött s oly erővel megy előre, hogy a 3 oldalról szorongatott, kimerült Szerbia letette a fegyvert. A brigadéros úr ma d.u. itt tartott beszédében azt hangoztatta, hogy mi sem fogunk itt meddő front harcot fojtatni, hanem, harczi lobogónk alatt kilépünk a dekkungunkból s meg sem állunk Milánóig. 9-kor fekszem.

1915. október 18. Hétfő

Gyönyörű idő. Hasmarsom már elmult. Levél jött Gyulától, Lajostól. Dolgozgatunk. Az ellenség átlőtt hozzánk egy schrapnelt: aluminium volt a kupakja. A fegyverműves gyűrűket csinált belőle: 1 nagy s 1 kis gyűrűitt fityeg már az ujjamon. Szándékom a nagyobbat örök emlékül megtartani, a kisebbiket, melyet kis ujjamon viselek, annak az édes kicsi nőcskének adni jegyként, vagy kívánágához lépest emlékül, ki szívesen megosztja velem ezt az életet. Vajjon kívánságom teljesedésbe megy é?! Az olasz angriffre készül; nehéz ütegeivel szünet nélkül lövöldöz jobbra-balra. A stellung füstfelhőben áll. Ily rettenetes ágyúzást ily borzasztó sokáig nem láttam még. Állandó a dörgés, felhő lesz a füstből. Egész éjjel szűntelen ágyúznak. A stellung lángban áll. Izgatottak vagyunk, nemigen jő szemünkre álom.

1915. október 19. Kedd

Izgalmas éj után, szeles, derűs-borús, hűvös napra ébredtem. Az ágyúzás szűntelenül tart. Veszteségünk még nem nagy: 1 halott, 7 sebesült a 43-asoktól. A mai éjszaka mi váltjuk fel őket. D.u ½ 1-től napos vagyok. Bizony roszkor került rám a sor, de muszály. D.u 5 órakor el marsolunk a stellungba, oda, hol előbb voltunk. Az ágyúk szűntelenül dörögnek. Szép idő lett. Rossz hírek érkeznek, az ellenség hevesen támad, szétlőve a legtöbb dekkung: összes reservék belőve! Nagy a lehangoltág. Holdvilágos éjjel, elégé kényelmes mars  után ½ 10 órakor fölértünk a stellungba. Baleset nem esett. A felváltás szerencsésen megtörtént. Elhelyezkedtünk. Elég jó dolgom va. Ettem is, aludtam is.

1915. október 20. Szerda

Ágyúszóra ébredtünk. Lövik az egész frontot, a mi stellungunkat is. Borzalmasan végig sepert rajtunk. 2 dekungot eltalált. 1 bajtárs könnyen sérült. Lassan elül a harci zaj. D.u. ujra kitör. Még pedig oly rettenetesen vehemens erővel, a minőhöz hasonlót a front még nem állott ki. Szünet nélkül lőnek, miindenféle kaliberű ütegekkel, különösen az olaszok. Piszkosbarna lomha füst fellegben úszik az egész front. Azt hiszem az olaszok támadni fognak. Különben azt beszélik a bakák, hogy Olaszországnak 20-ikáig állandóan vehemens erővel kell támadni- ezt követeli tőle az antant! Ugy, ha igaz,- a mai a támadás utolsó napja. A tüzérségi tűz irtózatossá fajul. Rettenetes órákat élünk át. A nehéz lövegek irtózatos reccsenéssel csapnak be a dekkungokba. Rémült szaladgálás ide-oda. Sebesültek jajgatnak, szanitécek után kiáltoznak. Súlyos sebesülteket, halottakat hoznak-visznek teljes tűzben. Remeg a föld, izzó a levegő. Meg van réműlve mindeki. Friss piros embervér a rüsztungokon, fegyvereken, sziklákon, dekkungokban úton-útfélen. Ruhám, kezem csupa vér nekem is. Borzalmas! De azért stellungunkat nem hagyjuk el, fájdalmasan áljuk e borzalmas tüzet. Estefelé 5 óra tájt valamivel enyhül az ágyútűz. Lassabb tempóban tart egész éjjel. Nagy csomagot kaptam Gyulától!

1915. október 21. Csütörtök

6 órakor borzalmasan heves ágyúzásra éredtem, mely mindinkább hevesebbé válik. A bakák jóslása  - sajnos – nem vált be. Rossz napunk volt már csak eddig is; pedig még csak ^¾ 8 óra. Már egyszer ki kellett ugranunk a dekkungból; becsapott. A kedves Gyulától a csomagot az éj folyamán kaptam meg. Mily sok minden jó volt bene s igazi szeretettel volt becsomagolva! Borzalmas pillanatokban vttem át. Igyekeztem mindenbe belekóstolni, míg időm van. Volt időm. Elfogyasztottam javarészt. Irtóztató pillanatok! Pont 10 órakor d.e. az egéz vonalon megtámadott az ellenség! Bömbölnek az ágyúk, kattognak a gépfegyverek, ropognak a puskák. Tömegesen, futva jönnek reánk. Rettenetes tűz fogadja a szerencsétleneket. Hullnak, mint kasza alatt az érett búza kalász. Borzasztó még nézni is! Ilyen borzalmas látványban még soha nem volt részem. Dekkungom ajtajából nézem a 2-ik század kannibalizmusát! Ez eseményeket mindig megtörténtük alatt írom, így nem tudom, mi lesz az írtózatos ütközet vége. A front hol ide, hol oda ingadozik. D.u. 2 óra. Még szakadatlanul foly a csata az egész fronton. Izzó a levegő: keményen üt a nap. Forró kövek, izzó vasdarabok röpkednek a levegőben. Rémes! Talán soha sem lesz vége a napnak, oly ólom lábakon jár az idő. Bár hozná Isten az estét!

Lassan-lassan kezd esteledni, s a harci zaj is elülni. Bár belátom, az egész harczteret, 15 klmeren keresztül, még 7-szeres nagyítóval sem lehet kivenni, mi történik. A dekkungokból hol ki – hol beszaladgálnak, magyarok olaszok vegyesen, egy pár olasz visszaszalad, de a nagy tömegeket elnyeli a mi dekkungunk. Mi történik? Elfoglalták vagy megadták magukat? Mi még 4 órakor d.u. nem tudjuk. Felénk is, egyenként csúszkálnak, reájok lövünk, visszamennek. A szomszéd század zászlósának dekkungjai telve vannak olaszokkal; fehér kendőt lobogtatva, megadták magukat. Ebből a ténybők kifojólag reméljük, hogy egész frontunkon ez történt. Bár úgy volna! Adná a jó Isten. A késő esteli órákban megtudtuk, hogy reményünkben nem csalatkoztunk – győztünk az egész fronton! Sok helyen betört bár az ellenség, elfoglalta dekkungjainkat, de nyomban keresztül vitt ellentámadásokkal vitézül visszafoglaltuk. Végeredményben egy talpalatnyi földet sem vesztettünk! Fállyó veszteségeink vannak; egyik másik (3+4) századainkból alig maradt valami. Ismét kitör a borzalmas ágyúzás s tart egész éjjel.

1915. október 22. Péntek

Keveset aludtam: 5 órakor goromba gránát durva, bántó reccsenése ébresztett fel. Ujra kezdődik a táncz. Gyönyörű teliholdas, bűvös-bályos holdas éj borult a gyászos harcztérre. Istenem, hány derék ember hullája hever a két stellung között. Nem is fogják eltemetni talán soha? Most reggeli 7 óra felé az idő, de még ez ideig –nem az éj folyamán-, az ellenséges gyalogság nem támadott. Kisebb ütegekkel szakadatlanul ágyúznak. Álljuk! Csakhamar beleszólnak a nehéz ütegek is. Mire a kis ütegek vérszemet kapva, még dühösebben kezdenek ugatni. Borzalmas zsongás-bongás a levegőben. Lövegek, izzó vasdarabok, szétvágott sziklák! Rettenetes! Sóhajtanak, sínak-rínak, bőgnek, ordítanak a lövegek. Recsegve-ropogva robbannak szét. Repülők jelennek meg a levegőben, vakmerően lecsapnak a frontra s „szárnyas bombát” dobnak le. 30-40 lépésnyire csap le tőlem. Nagyot reccsen és borzalmas pernyeesőt szór szét. Lefele estében lehet látni kibontott szárnyát, csúnya fekete lomha testét. Hatása borzalmas. Tegnap az olaszok 5-ös rajban támadtak. Vakmerően törtek elő a dolinákból s szaladtak a stellungokig. Ott aztán kiki saját sorsát elnyeré. Támadásukat borzalmas tüzérségi tűz után 3 szor ismételték. Nagy áldozattal járt mindkét részről. 2 századot, a 9-et Lengyel századossal s a 7-et Bús (Dús?) főhadnaggyal elfogták. A 43-sok jöttek helyükbe. Kik élve maradtak, jól jártak. Most minket gyúrnak rettenetesen; valószínűleg ujra támadni fognak. 11 óráig még nem támadott a gyalogság, még mindig –szünet nélkül- ágyúkkal lőnek. Csak a mi századunkat s a velünk bal felől öszeköttetésben lévő 4-ik századot. ¹/₄ 1 óra után érthetetlen izgalom támad. A 4-ik század reserváját irgalmatlanul ágyúzzák.

                Futva jön egy zászlós, hogy a 4-ik század összegabalyodott az olaszokkal. Alig vannak 100 lépésnyire hozzánk, mégsem tudjuk, mi van? Betörtek, vagy megadták magukat? Magyar olasszal együtt futkározik.¹/₂ 1 órakor megtámadnak minket is. Irtózatos tüzet adunk reájok. Meghátrálnak s visszafutnak a sziklák-cserjék mögé. Mikor e sorokat írom, d.u. 2 óra s még mindig farkasszemet nézünk a dekkungjából kibújt nagy tömegű ellenséggel. Ezért nem mutatnak, kő mellé húzódnak s csöndben várják a fejleményeket. Csönd van. Se az ellen, sem mi nem igen lövünk, sem ágyúval, sem fegyverrel! Igazán nem értem! 3 órakor egy ellenséges gebigsz üteg roppant mérges tűz alá vett bennünket. Nyugodtan diskurálgattunk, mikor egyszer csak hirtelen, váratlanul jó két lépésnyire hozzám becsap 1 gránát. Ez volt a belövése. Aztán vagy ¹/₄ óráig szalvézott bennünket. Kárt nem tett, csak rémületet okozott, Kezdett csönd lenni, mikor d.u. 5 óra tájt újra felújult a harczi zaj. Mindenféle lő, de ellenséget nem láttunk. Este 5:32 perckor újra elül a harczi zaj. Néma zajtalanság. Majd felújul a szakasz fegyver tűz. Szép, napos idő volt; gyönyörű holdvilágos éj váltotta fel. Éjjel ¹/₂ 1 órakor belopódzott a fronton egy Zepelin féle kormányozható léghajó. A repülőgép sajátos kattogásával, fenséges biztonságban úszott a teliholdas éjben. Hatalmas test! De vezetője biztos kézzel kormányozza. Egyszer csak elhallgatott: mikor megállni látszott a hatalmas test, s lejjebb csúszva, több rettenetes gránátot dobott le, s a repülőgép gyorsaságával visszaszáguldott. Ágyúink remekül lőtték. – pompás látvány volt. Az éj támadás nélkül telt el.

1915. október 23. Szombat

Eléggé kipihentem magam. ^½6 órakor megindult a rettenetes ágyúzás s tart szűntelenül. ^½10 – ^¼ 11ig tetőpontját éri el. ^¾ 11 órakor irtózatos gránát záport indítanak a tengerparti balszárnyunkra s nagy erővel támadnak. Lángban, füstben az egész csatatér, nem lehet látni, mi történik, csak az olaszok futva rohanó  bősz tömegét s a becsapódó olasz gránátok borzalmas lángnyelvét, piszkosbarna füstelhőjét s a szétcsapott dekkunokat. Földi pokol!  Hullnak az emberek, mint a szétszakadt kéve! Istenem! Mily borzalmas! Betörtek! Majd egyes, visszafutó olaszokat lehet látni sapka – fegyver nélkül, kik bár megfutottak, de ne messze értek; golyótól találva lerogynak. Hulla-hulla mellett, garmadában a halott! Ide-oda futkozó, rémült , halálra sebzett emberek. Szegény, nyomorult párák! Vajjon mi lesz az eredmény? Győzni fognak é a mieink? Megfoghatatlan, mily zűrzavar! Ugy néz ki a beszakított front, mint egy földig leégett község. Rom, pusztulás mindenütt. Ég, füstöl még a föld is. Látni egy-egy bugdácsoló bakát. Vajjon mi a szándéka? Nem lehet tudni. Meg megáll, rémülten körülnéz, majd a futóárokban eltűnik. Talán azt sem tudja már szegény, hol a front! Bajnétja villog, fegyvere kezében, rüsztungja rajta; tehát nem fogoly. De mit akar? Nem bírom kinézni. Érthetetlen izgalom vesz erőt rajtam. Rüsznolni kezdek s szokásom ellenére kenyérzsákomat nyakamba akasztom s kitérdelek a dekkungom elé s látszólagos nyugodtsággal diskurálgatunk, latolgatjuk az eshetőségeket”A kedves Ides” Veress Béla zászlós úrral, legkedvesebb bajtársammal, közvetlen parancsnokommal. A futóárok partján ül, velem szemben. Futva baka jön, a jelenti, nyomul a talján befele. A parancs rövid: kitartani! Folytatjuk a diskurzust s közben s közben én felvetem az eszmét, hogy mivel itten lehetetlen erőnket kifejteni, hívjuk be a czugot, hagyjuk védtelenül a mi néhány dekkungunkat s egy kínálkozó kőfal kitűnő védelme alatt vegyünk frontot a betörőkre s tartóztassuk fel. Alig hogy eszmémet közlöm, a hozzánk bal felé eső 3-ik dekkungba nehéz gránát csap be. Remeg a föld, beborul az égbolt! Hull a gezemice repülnek az izzó vasdarabok, a forró kövek. Felugrunk s futunk jobb fele 15 lépést addig a kőfalig, melyet ellenállásunk bázisául néhány perccel előbb félig-meddig megbeszélgettünk. Portól-füsttől belepve, lázasan égő szemmel, dühtől remegő testtel leültünk az önkéntes káplás Széles Lajos dekkungja elé. Szemben az ellenséggel én, tőlem féljobbra Bélus  zászlós. Rüsztung rajtunk, fegyverünk kezünkben. Pár percz múlva visszakúszok régi helyemre s én szokásos kedélyes hangomon bátorítom piciny rajom maroknyi töredékét, 9 ember az egész! Ezeknek jutott a titáni felaldat, hogy megállítsk az áttört fronton benyomuló bősz ellenség szesztől részeg borzalmas tömegét s megmentsék drága kincsünket, a gépfegyvert. 2500-3000 fegyvercső mered erre az agyonra kínzott, teljesen kiéhezett, halálosan szomjas parányi kis bajnok csapatra, mely áll Gefr Balogh Albert, Inf Pakala György, Lakatos Gyula, Deák Gábor, Oczelák János, Szilágyi Antal, Nagy Sándor legényekből az én al- s Veress Béla zászlós úr főparancsnoksága alatt. Különös izgalmat nem tapasztaltam, így hát visszatértem Bélus zászlóshoz s az előbbeni  helyre leűlve a Bélustól kapott  czigarettára reágyújtva, nyugodtan vártuk a fejleményeket s beszélgettünk tréfás hanon a fogjok sorsáról. Nem volt időnk szivarkáinkat elszívni. Két közeli villanás, két pukkanás (Pik-pak)  két gojó csap le bántó csattanással a mellettem évő kősziklába, épp fej magasságban. A lövés czélzott volt s mi Bélussal fedetlenek; feltétlen nekünk volt szánva. Rémülten néztünk össze. Fegyvert ragadtunk s bosszút lihegve lefutottunk balra, a szárnyhoz 25 lépésnyire. Nagy izgalom, kiabálás, de lövés nincs. Fut egy hírnök: jönnek a taljánok! 2 rajunkat már elfogtak! Én a rajom jobb szárnyára futottam s aabalszárny, a dekkungot elhagyva, frontot vett az ellenségre s állva, födetlenül, heves tűzzel fogadta a betörőket. Csodálatra méltó vakmerőséggel dolgozott ez a maroknyi csapat! Igazán ujjongtam örömömben! ^½5 fele járhatott az idő s még 6 órakor este verekedett 3000 emberrel ez a maroknyi csapat. Csak 30 lépésnyire jött előbb az olaszok tömegrohama. Itt megakadt. Megakasztotta 9 ember, mert nem adta meg magát, hanem világraszóló vakmerőséggel fegyvert ragadott  lőtt irgalmatlanul. Izzott a fegyvercső, sistergett az olaj, égett a fegyver fája. De lőttek irgalmatlanul. Jött ránk a golyó mint a záporeső, így be kellett látnunk, hogy bár kitűnően tartják magukat, de végre mégis csak el fognak esni. Pakala megsebesült. Rögtön bevontuk őket. Pakalát már nem lehetett elhozni. Tömegben reánk zúdult az olasz. Rögtön elsánczoltuk magunkat homokzsákkal, a gépfegyvereket a kőfalra szerelve, Pakola lehetséges kímélésével[6] borzalmas tüzet zúdítottunk reájok, századunk még megmaradt kis tömegével. Irtóztató volt az a tömegmészárlás! Pár percznyi harc után meghátráltak, de a dekkungjainkba belebujt olaszok a dekkung előtti tömeggel nem futottak vissza, hanem benn maradtak s egész otthoniasan kezdtek berendezkedni. Polczot csináltak s czitromaikat, czukraikat, kenyereiket s konzerváikat felrakosgatták s neki űltek lakmározni. Mi azonban nem elégedtünk meg ezzel – hanem kézigránátot ragadva kivertük őket dekkungjainkból. 8-at elfogtunk, a többi elvérzett. Pakala élve maradt, kihoztuk s bevitték a szanitécek. Az új bázist, a kőfalat elfoglalva tartottuk, s farkasszemet néztünk a 60-70 lépésnyire visszavonuló s egy dolina védelme alá húzódó ellenséggel. A sikerült kitörés után újra elsánczoltuk magunkat s nyugodtan vártuk a fejleményeket. Zászlós úr Veress a kőfalon kihajolva alkuba bocsátkozott az olaszok vezető tisztjével, hogy adja meg magát, nem értették ám egymás nyelvét, így az alku nem járt sikerrel. Én már untam a dolgot, fáradt is meg éhes is meg aztán szomjas is voltam; így hát bementem a zászlós úr Kecskés dekkungjába. Megvacsoráztunk, bort ittunk reá s füstölögve kedélyesen beszélgettünk az eshetőségek felől. Majd jött dr. Sóvágó hadnagy úr kompáni komédiásunk[7] a jobb szárny felől. A szituácziót megértve, nyugodtan rendezgette finom szivarkáit. Kicsiny volt a hely, így én otthagytam őket, s bementem a tőlük bal felől eső dekkungba, a káplár Kaplonyiéba s ledűltem. Kedves és szükséges dolgaimat kenyérzsákomban gyűjtöttem össze, hogy állandóan velem legyen; de nagyon alkalmatlan volt, így leakasztottam. Közben a 19-es honvédek, egy százados költő parancsnoksága alatt,  vitézül visszafoglalták elvesztett dekkungjainkat s azt megszálloták. Így valamennyire biztonságban lettünk s csakugyan lefeküdtem. Pár perc múlva bejött hozzám zászlós Kecskés i s ölembe hajtva fáradt fejét, a határtalan kimerülés s végtelen izgalom következtében elaludtunk mindketten.

1915. október 24. Vasárnap

Öreg! Öreg! hangzik a fülembe zászlós úr Kecskés[8] kétségbeesett kiáltása úgy éjjel 1 óra tájt. Rémülten felugrom, fegyveremhez kapok s kinézek a lőrésen. Rémülten futó alakokat látok! A lőrés előtt! Lárma, kiabálás balfelől. Hatalmas, sötét testek, mint gumilabdák vetik át magukat a dekkung tetején, be a futóárokba. Nagyot pottyanva elnyúlnak! Vajon olasz é vagy a mi bakánk? Felismerem. Honvédek, 29-esek. Feladták a dekkungot, menekülnek balról jobbra. Jön az olasz! Ujra betört. Futnak balfelől. Kétségbeesett kiáltozás. De lövés, jajgatás nincs. Sötét alak közeledik hozzám. Mellém ugrik, felém kap. Én sem vagyok rest. Nagyot ugrom s beszökök a futóárokba a parancsnokaim után. Nem tudok lőni, ott vannak az enyéimek is!

 Fellármázzuk a jobbfelé eső frontot, s az én védekezési metódusom szerint szárny-kőfal mögé húzódunk s oldalról tűz alá vesszük az ellenséget a derék 62-esek támogatásával. Kattog a gépfegyver, ropognak a puskák, dörren a handgranát. Jajgatás, ordítozás, kiabálás, zűrzavar, fejetlenség! Hatalmas gránát csap le a sötét éjbe. Tapsolni szeretnék örömömben: teli találat! Az ellenség lőtte, csakhogy véletlenül - a saját csapatjába. Láttam a gránátot úszni a sötét éjben. Könnyű volt kinézni, honnét jő s hova csap. A hatás borzalmas volt! Megingott az olasz ront! Rájuk csaptunk mint a héjja s tiszthelyettes Fehér vezetése alatt  a gránát becsapódása miatt beállott zűrzavart ügyesen kihasználva, - kivertük őket a dekkungjainkból s a halálra rémült honvédekkel megszállottuk ujra; majd a dekkung tetejére ugrálva heves tűzzel üldöztük a visszavonuló ellenséget.

A több oldalról szorongatott egy ellenséges dolinába futott össze. Menekült, hömpölyögve a narancsfák felé. Borzalom! Telitalálattal beléjük csapott egy 18-as granát, majd nyomban a második. Elfordultam. Nem bírtam nézni e szörnyű emberi mészárlást. Az olasz lőtte az olaszra. Menekülő hadseregét a mi támadó hadseregünknek nézte s ijedtében bele lőtt. Ez volt az ütközet legborzalmasabb jelenete. Megelégeltük mi is. Vissza bújtunk dekkungjainkba s kísérleteztünk, hátha el tudnánk aludni. De bizony nem igen ment.

Reggel 7 óra tájt elült a harci zaj. Majd az ágyúk ismét megkezdették borzalmas munkájukat. Dühösen bömböltek, dühöen állottuk. Behúzódtam a 62-esek dolinájának kavernájába s lefeküdtem. Nem volt rám szükség. Nincs szakaszom, nincs rajom. Századom is csak 62(?) főből áll. Az ütközet előtt az első zászlóalj 1057 főből állott; most összesen 138-an vagyunk! Még csak egy századot sem tesz ki! Nagy a veszteségünk, de az olaszé legalább 5ször ennyi! Egész nap borzalmas dühösséggel ágyúz az olasz. A mi ágyúink lassú méltóággal válaszolnak. Leszáll az est! Kezd szűnni az ágyúzás. De azért nagy a zaj, mert a megvert ellenség támadásunktól félve, állandóan lő. Keveset alszom, nagyon vigyázunk mi is!

1915. október 25. Hétfő

Éjjel 2 óra tájt kaptuk az örvendetes hírt, hogy a 29-es honvédek felváltanak bennünket. Már reggeledik. Kétségessé válik, vajon lesz é a felváltásból valami. 5 óra tájt reggel csakugyan megtörténik a várvavárt váltás. 2 órai gyors mars után egy dolinába[9] érkeztünk. Szép napos idő köszöntött ránk. Lassan, halkan, mint akiknek igen sok kedves halottjuk van, beszélgettünk, cigarettázgattunk. Majd mikor ránk köszöntött a holdvilágos éj, felkerekedtünk s bentebb mentünk egy más dolinába, az ú.n. Brigád reservébe[10]. Ott találkoztunk az új marssal[11], mely kiegészített bennünket hadilétszámra. Lefeküdtem.

1915. október 26. Kedd

Elég jól aludtam. Felkelve, meglátogattam Bélus zászlós urat, majd az uj bajtársak között kerestem ösmerőst. Akadt egy pár. Egész nap csöndes biztonságban beszélgettünk.

1915. október 27. Szerda

Jól aludtam. Még mindig itt vagyunk; pihenünk. Elég jól érzem magam. Esős idő.

1915. október 28. Csütörtök

Későn kelek. Jól aludtam. Szép idő. Pihenünk. Ágyúzni kezdenek, az ágyúzás borzasztóan hevessé válik. Alarmíroznak. Indokolatlanul izgatott voltam egész nap, nem találom helyemet; valami készülőben! Alarmírozott állapotban vagyunk 8 óra feléig. Elmarsolunk a front felé, egy közelebi dolinába. Kavernákba bújunk s aluszunk. ^½1 órakor alarm!

1915. október 29. Péntek

Borult időben menetelünk a frontra. Közben –bár a front nyugodt – halljuk a rémhírt, hogy a front át van törve a 62-eseknél s az ellenség kezében van; azt kell visszafoglalni! 5 óra tájt zászlós úr Veress parancsnoksága alatt rajvonalban kifejlődtünk. Kurta-furcsa volt a parancs, mit zászlós úr kapott. Egy dolinából indultunk ki; „direkció ez, front az, a stellungot minden áron visszafoglalni!” Minden okos körültekintés, a helyzet ismerése nélkül, bolondjából nekivágtunk. Kifejlődés után nyomban mozgó, hasonmászó sötét alakokat vettünk észre; semmi késtég: olasz! Elhangzott a vészteljes vezényszó: schisen! Lőttünk irgalmatlanul. Szent Isten! magyarul jajgatnak, saját csapat! Tüzet szüntettünk, de már késő volt. A 39. gy. ezred 2-ik századát jól megritkítottuk. Senki nem mondta, hogy előttünk saját csapat: így történt a rémes szerencsétlenég. Majd együttesen vorverczet csináltunk.

 Az ellenség észrevett s a saját dekkungjainkból heves gépfegyver s infanteri[12] tűz alá fogott. Hang nélkül, jaj nélkül buknak ki a halálra sebesültek, jajgatnak a könnyebben sebesültek, de azért futunk előre a védelmet nyújtó sziklákig, mik a szétlőtt dekkungok romjaiból felmeredtek. Lőttük  - a nagy semmit. Rövid pár percz múlva a záporként reánk hullógolyókhoz még gebirgsz granát[13] is csatlakozott. Borzalmas! Egyenként veszi célba s biztos lövéssel szedi le a szegény harczosokat. Jelentést teszek a vezénylő főhadnagynak, aki keleti kényelemben nyujtózkodott biztos dekkungjában, jelentem, hogy embereink fele elesett, ágyúval egyenként szednek le bennünket, nem tarthatjuk magunkat tovább, 15 lépést egy kőfal mögé, engedje meg a visszavonulást. „Ha mindenki elesik, vagy mindannyian foglyok leszünk is, feltétlen tartani kell!” Viszem vissza a rettenetes parancsot, közlöm Bélussal.

Lecsap egy granát. Engem a légnyomás földhöz csap. Hozzám fut Bélus, halálra válva kérdezi, „Meghaltál Öreg?” Mosolyogva felelem: Nem! Ujra parancsért futok. A válasz ugyanaz. Futok vissza golyózáporban, sík terepen. Közlöm a zászlós úrral. Szomorúan tudomásul veszi. Süvítve csap le egy granát! Bélus ijjedten fejéhez kap. Friss piros vér borítja el kedves arcát. „Öreg! Súlyos?” kérdi. „Nem!” felelem. Bal fültövön sérült, fülkagylón át. Lefutott a dolinához, mi pedig sturmmal, heves kézi tusa után visszavettük dekkungjainkat, megszálltuk, 250-300 foglyot ejtett parányi csapatunk.

Szétlőtt dekkungjainkat hasoncsúszva, lépésről lépésre építgetjük s vegyes katonasággal megszállva tartjuk. 11 óra tájt visszafoglaltuk összes dekkungjainkat, de mégsem tudtunk folytonos összeköttetést teremteni, mert egy pár dekkungot, melyhez ellenséges futóárok vezetett, semmi áron nem adott fel az ellenség. Folyton tömegrohamot intézett. Ágyútüzet kértük. Szétgranátoztuk őket.Borzalmas helyzetbe kerültek. Ha a dekkungban maradtak, granát csapta szét, ha előre futottak, mi lőttük le, ha hártafelé menekültek saját gépfegyverük szedte le őket. Ott pusztult valamennyi. Nagy a mi veszteségünk is, de az ellenségé sokkal nagyobb. Végre este 8kor helyreállt az összeköttetés. Az egész áttört és megszállott stellungot visszafoglaltuk s új erőkkel megszállottuk. Éjjel 12 óráig több támadást visszavertünk. Kevés, lázas pihenésem volt. Testileg, lelkileg teljesen ki vagyok merülve. Bélus súgva mondta: „Spiró meghalt!” Közben megtudtam, hogy bár 2 tüdőlövést kapott, de még él.

1915. október 30. Szombat

Reggel 6 óra tájt összeszedték a 39. g. ezr. I-ső, szétvert zászlóaljának parányimaradékát, s lefutottunk egy közeli dolinába, hol cavernákba bújva lepihentünk. Borzalmas fájdalmaim vannak. Jobb arczom irgalmatlanul feldagadt, s rettenetesen fáj, nem hagy pihenni. Nyughatatlanul vergődöm egész nap. Este öszeírnak bennünket. Hatalmas czúgomból 11-en maradtunk.

1915. október 31. Vasárnap

Brigád rezervék vagyunk. Fölszerelve oihenünk a kavernákban. Remegünk az alarmírozás lehetőségétől. Arczom jobban dagad, már torkomat is szorongatja. Fájdalmaim irtózatosak. Jelentést teszek. Este felé László medicziner s egy szanitész elkísér a hilfplaczra. Dr. Tarpay gondos, hosszas vizsgálatnak vet alá. Aggódva néz rám. Nyomban konyakkal kínál, majd süteménnyel s czigarettával. ó óra tájig elbeszélgetünk a legközelebbi 10 nap borzalmairól s kedves búcsúzás után 4-ed magammal útnak indulunk Szegetibe, a spitálba. 11 óra tájt megérkezünk. Jelentkezem. Levetkeztetnek s gondosan megvizsgálnak. Betegségem megállapítása után egy szobában 6 beteggel elhelyeznek. Pár falatot eszem s lefekszem.

1915. November 1. Hétfő

Kényelmes, nyugodt helyem van, de mégis nyughatatlan, izgatott, lázas vagyok mit eléggé elárul írásom külső formája is. Reggel jó kávét kapunk. Lázamat megnézik 36,8. Majd vizitre megyünk. A vizit eredményeképpen pár percz múlva födött, kényelmes kocsira raknak s félóra kocsizás után egy tábori barakkba érkezünk, melyet tábori vasút köt össze a Trieszt – Laibachi fővonallal. Már ott találjuk József kir. herczeg ő fenségét. Leültetnek, teával, czigarettával kínálnak. A fenséges úr hozzám lép s ő barátságos, nyájas hangján magyarul kérdi: Mi baja van? Vonatra ültünk s berregtünk pont éjjel 12 órakor.

1915. november 2.  Kedd

Autóra ültetnek s berregünk; 2 órakor éjel megérkezünk a laibachi Reservspital N^o 2-be; lefekszünk s alszunk reggelig. Lázas volt az álmom: gyakran fölébredtem s nem tudtam hol vagyok. Tejes kávét kapunk. Személyi adatokat állapítgatnak meg. 2 órakor orvosi vizsga. Szomorú jelenetek! „Branchial Karahr” – állapítja meg a főorvos. IV. diétát kapom. „Nem kapol semmit. Majd kipihened magad.” Várom sorsomat. Itt tartanak? Tovább vagy visszavisznek, nem tudom. A menázs elég jó. D.u. 5 óra tájt 1 port kapok. Lajosnak, Gyulának írtam. Lázam 39,5.

1915. november 3.  Szerda

Nehezen tudtam elaludni, de valamivel nyugaodtabban pihentem. Naponta 3 port kapok. „Codein phasporie 0.02.” Lapokat írtam Apának, a polgárnak s R-nak. Lázam 37 fok. Teát növkedik. Zsebórám valószínűleg a kiállott izgalmak s rázkódások matt rendetlenül jár.

1915. november 4.  Csütörtök

Rémes álmok gyötörnek. Hadakozok, verekedek. Lázam alábbhagyott. 36,3. Pompás ropogós friss czipókat kapunk. Nagyon jó! – különösen édes almával. D.u. 3 óra tájt transport meg. E szobából sokan mennek. Engem nem visznek. Vajjon mi lesz velem? Kinéztem az ablakon. Láttam a civil élet egy parányi foltját. Beh szeretnék ezen a parányi folton mozgó porszem lenni. Jönnek-mennek. Vajon honnan? Vajon hová? Vajon minek? Búgva fut a piros festésű, sárga fedelű villanyos. Csikorog a felső vezeték. Egyenruhás, pirossal szegélyezett sapkájú gyerkőcök vezetik. Egyik a féket, másik az áramot kezeli. A férfiak, nők, épp úgy járnak, mint nálunk. Sok a 2 kerekű emberhúzta taliga. Egy pöttömnyi kis legényke húz, egy czingár leányka toszít egy 4 kerekű kis kocsit. Óriási hordó, rettentő láda van rajta. Vajjon mi lehet a hordóba,  a ládába? Bizonyára semmi, hisz különben nem bírnák! Unom! Vagy talám irigylem?! El jövök az ablaktól. Lázt néznek: 36,7. Estefelé megtelik a szoba újra. Tarka társaság. 39-es nincs köztük. Javarészt csehek. Van pár honvéd is, 3, 4, 17-es. Ezek is csúján kikaptak. Vacsorázom, lefekszem.

1915. november 5.  Péntek

Elég  jól aludtam. Derült idő. Malacz tokányt ettünk. D.u. újra transport megy. Engem nem olvastak. Itt is jó, de még jobb volna ott, hova én úgy vágyom. Nagy izgatottság! Tüstént terjed a rémhír – 3000 nehéz sebesült jön a frontról! Istene, hát akkor mennyi a halott? Tehát még mindig tart az offenzíva. Balószínűleg minket visznek inen. Hurkát vacsoráztunk. Jó volt. Lázam 37,2. A főorvos úr – kedves, jó lelkű magyar ember – II. diétát ad. Kevesebb, de jobb a IV. diétánál.

1915. november 6.  Szombat

Nyughatatlan éjszakám volt. Borult, szomorú idő. Lázm 36,6. A II-es és IV-es diéta ebédje között semmi külömbség nem volt. Lázam d.u. 36,8. Unottan nézem az utczát.

1915. november 7.  Vasárnap

Szomorú borongós vasárnap. Vajjon vége van e már az angriffnak? Bár vége volna már a háborúnak is! 11 órakor váratlan orvosi vizit volt. A főorvos úr tartotta rendes kíséretével. Ágyamnál megállt. Tiszta magyarsággal jó akarólag érdeklődött hogy létem iránt s ráírta táblámra a sokat jelentő „E” betűt! Tehát megyek beljebb! Hová? Nem tudom. Lázam d.u. 37,3.

1915. november 8. Hétfő.

Izgatottan aludtam. Szomorú borongós idő. Lázam 36,6. Délután szép, napfényes idő. Lázam 37,1. Pompás vacsora.

1915. november 9. Kedd.

                Nyugodtabb alvás. Szomorú borongós idő. Lázam 36, 9, d.u. 37. Pompás, dupla menázs. D.u. kisüt a nap. Már megszoktam a helyet. Elég jó itt lenni.

1915. november 10.  Szerda.

Fájt a fogam. Rosszul aludtam. Szomorú borongós idő. Lázam 36,1 – 37. Pompás menázs után nagy öröm! Megyek innét! Hová? Nem tudom. Mindenesetre hátrafelé. Késő este, vacsora után keltünk útra; berregő autón repültünk ki az állomásra.  Rögtön beültünk s óvatosan megindult velünk a vonat – kelet felé. Óh! erre szép Hazánk felé megyünk. Istenem, hogy reménykedtünk! – Szép reményünkben bizony szomorúan csalatkozánk.

1915. november 11. Csütörtök.

Reggel ^¾4 órakor kitessékeltek bennünket. Pettau[14]-ban vagyunk.Gyalog botorkálunk befelé a gyönyörű épületek között. Hosszú, szomorú volt a menet,az volt a mars is. A Reservespital I.-nél állapodtunk meg. A típhus barakkba helyeztek el. Lefeküdtünk. Reggel szomorúan ébredtünk. Keserű tejes kávét s egy czipót kapok. Lassan lassan megbarátkozok a helyzettel. Gyenge menázs.

1915. november 12. Péntek

Elég jól aludtam. Szép idő. Gyenge menázs! A drága édes osztrák sógor kib…ik velünk.

1915. november 13. Szombat

Jól aludtam. Szép idő. Az éj folyamán dühöngött a bóra. A menázs kissé javult.

1915. november 14. Vasárnap

Izgatott éjszakám volt – láz nélkül. Szomorú, borongós vasárnap.

1915. november 15. Hétfő.

Nagy újság! Esik a hó! Sűrű, nagy pelyhekben hul. Igen jól aludtam, különös jó kedvvel ébredtem. Jól telt a nap.

1915. november 16. Kedd

Szép téli nap. Elég jól telik az idő.

1915. november 17. Szerda

Pompás, napfényes, csendes, enyhe idő. Különösen jó éjszakám volt. Kedvvel ébredtem. Kicsalt a szép idő, felöltöztem s rövid sétát tettem a kertben. Igen jól esett.

1915. november 18. Csütörtök

Remek idő. Ujra kisétáltam.

1915. november 19. Péntek

Pompásan aludtam. Szép időre ébredtem. Kisétáltam ma is.

1915. november 20. Szombat

Szomorú borongós idő. Nagyon jól aludtam. Nagy öröm! ^½11 órakor megérkezett a várva várt pénzküldemény. Ippen pont jókor!

1915. november 21. Vasárnap

Szomorú borongós idő. Semmi újság.

1915. november 22. Hétfő

Derűs idő. Gyulától az első levél.

1915. november 23. Kedd

Borongós, enyhe idő. Gyulától lap jött.

1915. november 24. Szerda

Csendes, téli nap. Kissé rosszul érzem magam.

1915. november 25. Csütörtök

Enyhe, szélcsendes idő. Jól vagyok.

1915. november 26. Péntek

Csend élet. Elég jól vagyok. Semmi újság.

1915. november 27. Szombat

Csend élet. Ma volna az a híres nap, melyre én hivatkoztam, valahányszor csak kérdezték tőlem meddig akarok a fronton maradni! Már 10 óra felé jár, de még nem történt semmi különös. Sőt eltelt az egész nap, mégsem történt semmi különös! Jóslatom így hát nem vált be, csak annyiban, hogy e napon már valóban nem voltam a fronton. Eredménynek ez is szép!

1915. november 28. Vasárnap

Pompás, szélcsendes, verőfényes idő. Lassan szitál a hó! Ma azt mondta az orvos úr, hogy valószínűleg hosszabb ideig itt maradunk. Igazán örűlök neki! Itt nem kell csinálni semmit! Addig alszom ameddig nekem jól esik. Az ételt helyembe hozzák. Kirukkolni nem kell. Ha a Káderhez kerűlök, ott mindennap korai rukkolás, unalmas iskolázás s remegés a marsba osztás eshetőségétől. Bár itt lennénk vagy decz 15-éig. Akkor el a Káderhez. 20.-ától 14 napi szabadság! Beleesnének az összes ünnepnapok, az uj év első napját is otthon tölthetném. Beh jó is lenne!? ha otthon érne a Béke nagy napja!

1915. november 29. Hétfő

Derűlt, száraz, enyhe idő. Lev. lap Gyulától.

1915. november 30. Kedd

Derűlt, száraz, enyhe idő. Kezd a torkom fájni.

1915. december 1. Szerda

Szép, derűs idő. Tegnap este, csendben, titkon jubiláltam; az első havi fordulóját annak, hogy kikerültem a halál torkából. Istenem! Egy hónap! Mennyi szenvedéstől, éhségtől, fáradtságtól, veszélytől menekültem meg! Nincs z a kincs, amiért ezt meglehetett volna szerezni. Mit ért egy ilyen hónap, melynek minden napján kézitusát kellett volna vívni az ellenséggel?! És itt a feltétlen nyugalom, a lehető legnagyobb kényelem volt osztályrészem. Örök hála Neked érte, Mindenható Isten! Hálás köszönet érte az én kedves barátomnak, Dr T….y-nak és végül Rózsinak. Sajátos, de igaz, hogy utóbbinak – bár távol van tőlem, oroszlán része van abban, hogy legalább ennyi időre is, annyi szenvedéstől menekűltem meg. s oly sok jóban volt részem! Torok fájásom szűnőfélben. ^½11 órakor igazán nem várt meglepetés ért! A kedves Gyula 20 K-át küldött. Pénzre bár nincs szükségem, de az aggódó gondoskodás igen jól esett.

1915. december 2. Csütörtök

Enyhe, borult idő. Semmi ujság.

1915. december 3. Péntek

Csendes, napos idő. D.e. egy ref. lelkész látogatott meg. Czvikkerres, kedves arcú, víg fiú. Kellemesen elbeszélgettünk. Erdélyből jött, hogy az idegenbeszakadt ref. vallású magyar sebesülteket felkeresse. Nevem, rangom feljegyezte, jelentést tesz felettes hatóságának itt tartózkodásomról.

1915. december 4. Szombat

Derült, enyhe idő. Igen jól aludtam s azt álmodtam, hogy egy hang ezt mondotta: „D.u. 2 órakor indulás!” A mai rendes délelőtti orvosi vizit alkalmával jó öreg polyák orvosunk hosszan rám nézett, majd fejtáblám felírásait tanulmányozta: de nem szólt semmit. Nem igen szoktuk egymással beszélgetni, mert hát nem értjük az egymás nyelvét! Alighanem valami készül. Bizony nem történt semmi különös.

1915. december 5. Vasárnap

Szép idő. Izgatottan aludtam.

1915. december 6. Hétfő

Borús idő. Gyula írt – Lajostól lap jött. Gyulának, R…-nak írtam. Jól telt a nap.

1915. december 7. Kedd

Derűlt idő. Igen jól aludtam. Kitűnően telt a nap. Nagyon kellemesen töltöttem az estét. 6-9 óra felléig künn sétáltam blúzban, egyedül.

1915. december 8. Szerda

Szép idő. Pompásan aludtam. Ugy érzem, nagy események vannak készülőben. Az összes harcztereken érthetetlen, általános szélcsend. Hát mért nem megy a győzelmes német, magyar, osztrák, bajor egyesült haderő előre, Montenegróba, Albániába? Egy győzelmesen előrenyomuló hadsereget csak nagy politikai ok állíthat meg! Vagy a várva várt béke, vagy egy még  a réginél is rettenetesebb hadjárat előtt állunk!? nagyon kíváncsi vagyok a legújabb hírekre. Vajon merre dől a koczka. Lajosnak Gyulának írtam.

1915. december 9. Csütörtök

Enyhe idő. Bizony elég rossz hír. Holnap körülbelül leszedik a fejczédulánkat s mars, - de nem a káderhez, hanem a frontra. Igaz, hogy remélni sem mertem, hogy eddig is kihúztam, de azért mégis zokon esik! Hát már csak ilyen az ember!

1915. december 10. Péntek

Remek idő. Lajostól levél jött. A délelőtti vizit alkalmával nem történt, - Istennek hála-, - semmi különös. Lajosnak írtam. Az egész nap nevezetesebb esemény nélkül telt el.

1915. december 11. Szombat

Enyhe idő. Gyula írt. Nagy öröm! Megérkezett a várvavárt csomag! Menyi sok minden! S mily gondosan csomagolva! Ezer köszönet érte. Lajos lapot küld. Épp ma egy hónapja, hogy Pettau-ban vagyok. Szívesen töltenék többet is!

1915. december 12. Vasárnap

Csönd élet. Írtam sógornak, Lajosnak, Gyulának.

1915. december 13. Hétfő

Szomorú, borongós idő. Egész éjjel esett, most is esik. Gyulától 2 lev lap jött. Apának, Gyulának, R…. nak írtam. A vizit alkalmával egy őrmester szabadságot kért. Nem kapott. Azt mondta az orvos, egyszerre megyünk mindannyian! Azt mondják, hogy talán most szombaton. Arra igazán nem vagyok oly kíváncsi, hogy mikor megyünk, hogy honnan, hogy – hová?! –

1915. december 14. Kedd

Csendes, enyhe idő. Gyula írt, 8-kán csomagot tett fel. Vajjon megkapom é? gyulának írtam

1915. december 15. Szerda

Szép idő. Igen kellemes, holdvilágos esték.

1915. december 16. Csütörtök

Szél csend. Gyula írt. gyulának írtam. Igazán váratlan esemény ért d.u. 5 óra tájt.gyulától 4 kgrammos csomag érkezett! Nyomban elhozattam a postáról. Finom pogácsa, remek befőtt és sült disznópecsenye volt bene. Pompásan bevacsoráztam belőle!

1915. december 17. Péntek

Száraz, téli nap. Lajosnak írtam. R…nak is.

1915. december 18. Szombat

Csönd élet. Ma volna az az előre jelzett nap, mikor mindannyiunknak itt kellett volna hagyni Pettout. Még semmi intézkedés nem történt. Micinek írtam. Bizony itt rekedtünk ma is.

1915. december 19. Vasárnap

Pompás idő. Igen jól aludtam. Az idő esőre változott, így hát már délután lefeküdtem.

1915. december 20. Hétfő

Az éj folyamán nagy hó esett. Hideg van. Váratln öröm! Csomag érkezett. Rozika néni küldi. 15-én ették fel. Igazán hamar érkezett. De mi van a 8-ikán feltett csomaggal?! A csomagban ép minden.

1915. december 21. Kedd

Szép, csöndes téli nap. Nagy izgalom! Beszedték a fejczédulákat. Tehát megyünk! Hova? Nem tudjuk. Vegyes érzelmeim vanak. Nem tudom, örüljek é, vagy szomorkodjak. Persze, minden attól függ, hová megyünk. Ha a Káderhez visznek,- azt hiszem, hiú remény – nem sajnálom  helyet – de ha Laibachba visznek, - s ez valószínűbb – akkor egye mög  fene! Végre valahára megérkezett a 8-iki csomag is. Igazán felséges tartalommal. Ez az, amit én vártam és óhajtottam! Könnyű, édes dolgok. Szardínia, sütemény, czigaretta, bor, befőszt! Hozzá is láttam nyomban. E pompás menázsi után érzelmeim is tisztultak; bárhova is visznek, sajnálom itthagyni e helyet, mert igen jó volt. Sok a pakom, sok a bajom.

1915. december 22. Szerda

Korán kelünk. Nagyon fájt a fogam, igen rosszul aludtam. Szép, csendes idő. ½ 8 órakor az állomáshoz érkezünk. Rossz hangulat. kezd a hangulat javulni, 11 órakor Prágerhofból tovább megyünk. Elég jó utazás után 2 óra tájt  Laibachba érkezünk. Hosszas gyaloglás után megérkezünk a felszerelési állomásra. Ide löknek, oda löknek, megkoppasztanak, megfürösztenek, priccsre fektetnek, elaltatnak. Borzalmasan kínos napom volt, pedig ma a születés napom volna, - ha ugyan jól tudom!

1915. december 23. Csütörtök

Szomorú, borongós nap. Folytatódik a tegnapi kálvária. Rémület! Felszerelnek! Teljes marsadjusztirung! Este 9 óratájt vonatra ülünk. Nagy urak vagyunk, külön vonatot kapunk. Mozdony nélkül áll még a garnitúra, nem tudjuk, csak aggódva sejtjük, hogy igencsak nászutazás lesz ez a frontra. Beűlünk. Elhelyezkedünk. Bekapcsolják a mozdonyt, aggódva várjuk az elindulás pillanatát. Nem sokáig kellett várnunk. Becsukták a kupék ajtait. Lélek az ajtón se be-se ki! Nagy zökkenéssel elindulunk a front felé. Amint a nyílt pályán futunk, aggódva nézem, kétségtelen délnek megyünk.

1915.december 24. Péntek

Kora délelőtt kitessékelnek bennünket. Végállomás. A fene tudja a nevét. Kedvetlen vagyok. Nem érdekel semmi. Az állomás tulsó oldalára megyünk. Ott felpakkolnak bennünket egy épp indulásra kész motoros hadivonatra, mely rogyásig meg van rakva dekkung építéséhez szükséges anyagokal. Nagy berregve elindulunk. Veszedelmes utazás után beérünk Kómenbe. Szomorú, lics-pocs idő. Névsort olvasnak. Nevetve konstatáljuk, hogy 11 bajtárs valahol ellépett. Szerencsés utat, bajtársak! Beszállásolnak.

1915. december 25. Szombat

Szép Karácson ünnepének első napja. Szomorú Karácsony ez nekem nagyon. Fáradt a testem, szomorú a lelkem. 2 transzportba osztanak. Szakad az eső. Szomorúan útnak indulunk – felkeresni századainkat. Szakadó esőben, meredek hegyi ösvényeken teljes marsadjusztirungban megkezdjük a szökést. Igen, elhatároztuk hogy haza szökünk szép Magyarországba. Okunk volt rá! Isten és ember előtt. 23-an voltunk. Komoly, érett emberek, régi harczosok, kik szenvedtün már annyit a Hazáért, hogy ha a haza mindenét nekün adná, akkor sem nyújthatna teljes kárpótlást. Testünk a kiállott fáradalmakat, nélkülözéseket, szenvedéseket még ki sem pihente, az olasz óktóberi offenzíva alkalmával kapott sebeink még be sem gyógyultak, megrendült lelkünk egyensúlya még helyre sem állott s mégis a hitvány osztrák orvosok a kényelmes kórházból, hol még a szabad levegőtől is óva voltunk, minden átmenet nélkül ötletszerűen a szenvedés nélkülözés teljes frontszolgálatra dobtak ki, holott a hitvány osztrák katonákat, kiket már 5-6 hónapja dugdosnak kórházaikban, még mindig hízlalgatják, a mi pénzünkön dédelgetik! Ha szükség van a katonára, ha veszélyben a haza, megyünk kész örömmel, de jöjjön velönk minden épkézláb ember! Akár magyar, akár osztrák, akár cseh. De mi menjünk csak azért, mert magyarok vagyunk, s azok a gazok visszamaradjanak, mert hát gaz osztrákok, szemtelen gyáva csehek – ez nem felel meg az osztó igazságnak. Ily érzelmektől áthatva határoztuk el szökésünket, Istenre bízva magunkat. Halálosan kifáradva érkeztünk meg egy vasúti állomásra. Az állomás katonai parancsnoka, egy főhadnagy, - ellátott bennünket megfelelő okmányokkal. Szabadok voltunk! Vígan ültünk fel a pár percz múlva berobogó személyvonatra ¼ 6 órakor d.u.

1915. december 26. Vasárnap

Hangulatunk jobb. Fáradalmainkat kezdjük feledni, s hogy átléptük a határt, a nyomasztó érzés alól, hogy hát ha szökésünk nem sikerül – teljesen felszabadultunk s örömmel üdvözöltük a messze távolból  felfeltűnő Budapestet, kicsi Hazánk szép fővárosát! Este 9 órakor robogott be velünk a vonat a Keleti pályaudvarra. Transportban utazunk, együtt kell maradnunk. Lefekszünk.

1915. december 27. Hétfő.

Szép idő. Vonatunk csak d.u. 1 órakor indult. A pályaudvar körül rövid sétát tettem. Kellemes volt. 1 órakor beszálltunk a Keleti pályaudvaron s elrobogtunk Bécs felé. Este 7 óra tájt érkeztünk, de a Kőniggrátz felé haladó vonatot lekéstük s reggel 7-ig várnunk kellett.

1915. december 28. Kedd

7-kor vonatra ülünk s temérdek „urnsteigen” – (átszállás) után éste 7-kor megérkeztünk Kőniggrátzbe. Sok bolyongás után a 4. század önkéntesei adtak szállást.

1915. december 29. Szerda

Ez a nap a jelentkezések kálváriája. Innen oda, onnan ide küldenek. Mentem mindenüvé szivesen, mert egy sem küldött a harcztérre. Míg végre orvosi vélemény alapján az üdülőben megfeneklettem.

1915. december 30. Csüörtök

Az üdülőbe tengek – lengek. Raportot várnék, de nem volt.

1915. december 31. Péntek

Én is oda szalutáltam rapportra, Őrnagy uram engedjen szabadságra, Engedlek én, drága fiam hisz lehet, beteg vagy te, gyógyulni kell még neked. 4 heti szabadságot s 56 K. készpénzt kaptam. Derék jó öreg őrnagy uram, ki közben felőlem bő informácziót szerzett, jóságos atyai mosollyal s ezekkel a szavakkal engedett útnak: „Boldog új évet! Szerencsés utat!”