császári és királyi 39. gyalogezred

frame
Schweidnitz 1757 • Breslau 1757 • Olmütz 1758 • Grüszau 1759 • Gottesberg 1759 • Friendland 1759 • Landshut 1760 • Belgrád 1787 • Szabács 1788 • Jemappe 1793 • Cateau 1794 • Mantua 1796 • Rivoli 1796 • Neumarkt 1796 • Tagliamento 1797 • Hocheim 1797 • Legnano 1799 • Marengo 1799 • Trebbia 1799 • Mantua 1799 • Genova 1800 • Marengo 1800 • Asiano 1801 • Castelfranco 1801 • Bosen 1805 • Lanchut 1809 • Neumarkt 1809 • Aspern 1809 • Pozsony 1809 • Podubnie 1812 • Moszkva 1812 • Villach 1813 • Drezda 1813 • Mincio 1814 • Conflans 1815 • Óbecse 1848 • Perlász 1848 • Kápolna 1849 • Isaszeg 1849 • Buda 1849 • Komárom 1849 • Nagysalló 1849 • Vác 1849 • Debrecen 1849 • Temesvár 1849 • Solferino 1859 • Mailand 1859 • Custozza 1866 • Königgrätz 1866 • Dolnje Tuzla 1878 • Doboj 1878 • Lemberg 1914 • Komarno 1914 • Lesnovice 1914 • Blozew Gorny 1914 • Dukla 1914 • Nagycsertész 1915 • Szálnok 1915 • Hoher Trieb 1915 • Isonzó 1915 • Isonzó 1916 • Isonzó 1917 • Kőhalom 1916 • Mogyoróstető 1916 • Sósmező 1916 • Fajti Hrib 1917 • Piave 1918 • Montello 1918 • 

Nehéz mars, tudod -e mit jelent? (Az 1848-as események regényszerű formában)

beolvasas0031.jpg
Fotó:
2022. March 13. 21:09

 Menet

(1848 végén csupán egyetlen 39-es század szolgált osztrák parancsnokság alatt. Ettől a századtól szökött meg ez a néhány katona, aki megpróbált eljutni a 39-es főerőkhöz, a szabadság oldalán harcolni)

 

 

 Nehéz mars[1], tudod –e mit jelent? Dehogy tudod. Ez nem olyan, mikor elmész a kúthoz, vagy átgyalogolsz a szomszéd faluba. Ez nem kedélyes séta, de még csak nem is sietős rohanás hazafelé. Kemény, hosszú, embert próbáló szenvedés ez, amit csak katona ismerhet. Mikor csak rakja az ember az egyik lábát a másik után, és fájdalmasan koptatja a mérföldeket. A rüsztung[2] csörög-zörög, a puska nyomja a katona vállát, és a bornyú bizony meg is nyalja a menet végére az ember lajbiját.[3]

   Így mentem én öt társammal együtt azon az 1848 december végi éjszakán elhagyott utakat követve, az ezredet keresve.

            Mert az ezred nélkül már csak amolyan árva madár a neinundreiszig[4] katona. Csak ott érzi jól az magát a többi közt. A többség hajdú, vagy bihari gyerek, csak a tisztek között van, akit nem magyar altatóra altatott el az anyja csecsszopó korában. Család az is, még ha a kívülállónak kicsit vaskosabbak is a tréfák benne.

            Mert 39-es voltam én akkoriban, már 15 évet leszolgált öreg katona. Láttam én akkor már sok mindent, amit katona láthat, és tanultam is eleget. Nemhiába nézett ki belőlem káplárt hadnagy úr König annak idején. Igaz, nem háláltam meg neki, mert bizony megléptem Aradról a hadnagy úr mellől. Mert hát ki látott már olyat, hogy én 39-es létemre császári katona legyek, mikor majd’ a teljes ezred Kossuth apánk mellé állt!?

            Így hát öt társammal elindultam az ezred után, hogy újra a mieink közt lehessek. Velem jött még Balogh Jóska komám, kivel együtt húztunk bakancsot annak idején, és boldogított minket három poros fülű újonc katona is: Szabó Máté, Kelemen András és Barcsa Mihály. Feleltem értük, de volt is bajom velük elég. Nem tudja még az ilyen bundás regruta, mi teszi a katonát, hisz ott van még az anyjok teje a szájok sarkában. De hát így tanultunk annak idején mi is. Bizony, őrmester Lebanovics rajtunk is sokat járatta a pálcáját, míg megtanultuk a regulát. De hol van az már?

            Balogh komám amolyan mokány alföldi magyar volt, bajusszal, ahogy illett. Szegény édesanyját hagyta otthon egy Debreczen melletti tanyán, amikor katonának állt. Igaz jó barát volt, mindig számíthattam rá. Régóta ettük mi együtt a császár kenyerét, és mindig összetartottunk, hisz’ együtt húztunk bakancsot. S hogy kik voltak ezek a zöldfülű fiatal katonák? Szóra sem érdemes, magunkfajta öreg vitéz még a nevüket sem tanulja meg, a sok buta parasztjának. Persze, ezt csak úgy tréfából csinálja az ember, messzi idegenben testvér mindenki, aki egy vidékről származik.

-        Sokat megyünk még, káplár uram? – kérdezte Szabó Máté.

-        Kend ne kérdezősködjék, csak ballagjon az orra után. Hát  ki látott már olyat, hogy a marsban a bundásnak be nem áll a szája? Sokat megyünk, sokat megyünk…

Mert hát ezek a fiatalok mindig kérdeznek és kérdeznek. Na jó, mi is ilyenek voltunk, engem is dorgáltak érte annak idején.

-        De hát arról volt szó, csak Aradig marsolunk az idén, és nem koptatjuk már ezen esztendőben a bakancsot…

-        Hát aki gyáva volt, vagy nem igaz magyar ember, az ott is maradt az erődben. Ottmaradhatott volna kend is, aztán majd mit mondott volna otthon, Dorogon? Bezzeg Péterváradon még kendnek is nagy volt a hangja, akkor kellett a magyar zászló? Most meg büdös a mars, és maradt volna a császár kenyerén Aradon? Na ballagjon előttem, mer’ úgy elhajintom, egy évbe kerül, mire visszahozza a posta, ebadta porosfülű regrutája.



[1] menet (német)

[2] felszerelés (német(

[3] azaz a „borjú”-nak nevezett hátibőrönd alatt átizzadja a felsőruházatot

[4] a császári és királyi 39. gyalogezred katonái önmagukat „neinundreiszig”-nek, azaz 39-esnek nevezték (német)

Szerző (forrás): Kiss Róbert
Az oldal üzemeltetője süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.