A Daróczi Ambrus zászlós által vezetett, 1916. március 15-én az olasz harctéren végrehajtott hőstett újabb mozaikja került elő. Szerencsére nem ez az első alkalom, hogy néhány év után új információkkal egészíthető ki a 39. gyalogezred katonáinak egyik legszebb fegyverténye. Ezúttal egy újabb résztvevő katona nevére sikerült bukkanni.

                A Nagyvárad folyóirat 2017-ben adta ki egy 39-es katona írását, amivel annak debreceni könyvbemutatóján találkoztam. A közel ezer oldalban fentmaradt írás egy részét jelentették meg, amit annak írója az 1950-es vetett papírra. A nagyváradi újságíróknak köszönhetően könyv formájában megjelent írás alapján a Daróczi hőstett egészíthető most ki.[1]

                Majd száz év után eddig a következő nevek ismertek a résztvevő 16 fő közül:

1. Daróczi Ambrus zászlós (később hadnagy)
2. Gyöngy György szakaszvezető
3. Kelemen Imre gyalogos (később őtizedes)
4. Szuromi János őrvezető
5. Juhász Imre őrvezető
6. Tar…

Ez a névsor egészíthető most ki újabb névvel: Mozog Nagy Imre tizedes!

Mozog Nagy Imre tizedes 1892-ben született Albison (ma Albiş, Románia). Szegény családból származott, és emiatt el akarta hagyni faluját. Debrecenben és Nagyváradon iparostanonckodott. Szeretett olvasni, nagy tudásvágya volt, aminek köszönhetően végül kiemelkedett a paraszti sorból.

Az ő életét is megváltoztatta 1914. A 39. gyalogezredbe vonult be 1914. augusztus 21-én. Harcolt az orosz és az olasz harctéren, míg utóbbi helyen 1916. június 16-án súlyosan megsebesült.

A Monte dei Busi hegynél sérült meg. Az olasz golyó a tarkóján hatolt be a koponyájába, és a homlokán távozott, de ő – bár halottnak hitték – hihetetlen módon életben maradt.  Csak öt nappal később nyerte vissza eszméletét, és első mondata jól jelzi, milyen szenvedés volt a frontszolgálat: „Miért hoztak vissza erre a rohadt világra?”[2]

Vajon melyikük Mozog Nagy Imre?

Mivel egy korábbi kérelme miatt személyesen megismerhette József főherceget, a főherceg betegágyánál többször meglátogatta a 39-es katonát. Természetesen a sebesülés, bár azt csodával határos túlélte, maradandó hatással járt. A kezdeti bénulás megszűnt, de bal lábára sánta maradt, könnyebben elfáradt, illetve saját elmondása szerint is ingerlékennyé vált. Ennek megfelelően később leszerelték, és kitartásának köszönhetően végre tanulmányokat is folytathatott. A nagyváradi postán folytatta civil életét.

De visszatérve 2016. március 15-ére. Írása szerint a legénységi állomány is tisztában volt a 43-asok által elvesztett 22-es védőállás visszafoglalásának veszélyével. Kelemen Imre javasolta, hogy próbálkozzanak inkább egy önkéntesekből álló csoporttal a feladatra. Mozog Nagy Imre is a jelentkezők között volt, és Daróczi zászlós beválasztotta a 15 katona közé, akik végül végrehajtották a támadást. Korábbról ismerték egymást, mivel a rohamosok között szolgált korábban. Daróczi zászlós az ilyen kiképzést kapott katonák közül választotta ki csoportját. Érdekes, hogy Mozog Nagy Imre is említi, csupa apró termetű katonákra esett a választás. A csoportképen látszik is, hogy Ambrus a többségnél egy fejjel magasabb volt.

                A támadást a „Piszkáld ki, te baka, piszkáld ki…” nóta éneklésével kezdték. Hogy ezalatt érthették -e az ellenség kipiszkálását a lövészárokból, vagy az eredeti jelentésre gondoltak, már nem derül ki. A támadásnál az árokszakaszok két végét támadták egyidejűleg kézigránáttal, majd az onnan az állás közepére húzódó, ott összegyűlő olaszokra   támadtak szuronnyal.

Újabb hős neve derült hát ki. Ki tudja, talán gyarapodik még majd a névsor később is.

Ezúton is köszönöm a könyvbemutató szervezőinek, hogy meghívást kaptam az eseményre. Így a Magyar Házak Nonprofit KTF-nek, a Partium Háznak, Bércesi Tündének, valamint a könyv összeállításában részt vevőknek: Szilágyi ALadárnak, Szűcs Lászlónak és Simon Juditnak.