A 39-es katonák egyik nagy élménye, és a háborús hétköznapok kiemelkedő eseménye volt dr. Baltazár Dezső debreceni püspök és Barabás Samu, kolozsvári esperes frontlátogatása. Vass Antal folyamatos levelezésben állt Baltazár Dezsővel, így nem véletlen, hogy a látogatásra sor került, illetve annak során Vass Antal jelentős szerepet kapott. A látogatásra 1915. június 16-án történt meg a karintiai frontszakaszon. A delegáció elsőként József főherceget kereste fel, aki elismeréssel szólt a 39-esek harcairól az egyházfiak előtt. Hozzá kell tenni azt is, hogy le akarták beszélni a püspököt a látogatásról, mivel a 39-es állásokhoz vezető ösvény egyrészt rendkívül balesetveszélyes volt, másrészt ellenséges tűz alatt állt. Azonban minden tántorítás ellenére nekivágtak a sportteljesítménynek is beillő útnak, és négy és fél órán keresztül haladtak gyalogosan a szédítő magasságban lévő állásokhoz. A táv felénél már 39-es katonákba, az ezred ellátóinak mészárosaiba ütköztek, akik elsőként ismerték fel és üdvözölték dr. Baltazár Dezsőt püspököt. Az egyházi személyeket rögtön meg is vendégelték: egy-egy csajka frissen fejt tehéntejjel!

Az ezred karintiai állásainak helyszíne (fotó: a szerző)

                Az állásokban Klein László alezredes fogadta a látogatókat, és azonnal elrendelte a tartalékban lévő legénység gyülekeztetését az istentisztelethez. De a hír amúgy is mindenkihez hamar elért: „Megérkezett a püspök úr!”-szállt szájról-szájra, hiszen a püspökkel egy kis Magyarország, egy kis Debrecen érkezett ki a magyarnak idegen, nem alföldi embernek való hegyek közé.

               Valahol a mélyben, a havas hegycsúcsok alatti völgyben a legközelebbi település. ahonnan a látogatók érkeztek (fotó: a szerző) 

Az istentisztelet végeztével az ezred „Baltazár magaslat”-nak keresztelte el annak helyét, és ezt onnantól egy azonos feliratú tábla is jelezte. A „keresztelőt” az ezred jelenlévő katonáinak egetverő „Éljen!” és „Hurrá!” kiáltása, majd a magyar Himnusz követte. Az istentiszteletet a felriasztott olaszok tüzelése zárta.

                Az istentisztelet után a 39-esek körbevették az otthonról érkezetteket, és megosztották velük gondolataikat. Természetesen előjött a mindenkori, külföldön szolgáló magyar katona legfőbb panasza is: az otthoni ízek hiánya. Abból is a szalonna nélkülözésének gondjait emlegették fel, amely problémát később dr. Baltazár Dezső püspök átadott József főhercegnek, aki ígéretet tett a szalonnaellátás javítására.[1]

A nevezetes eseményről a püspököt fogadó és kísérő Vass Antal így számolt be:

                „A tegnapi nap igen nevezetessé, sőt felejthetetlenné lett a mi vitéz fiainkra nézve. Meglátogatott ezen a napon bennünket dr. Baltazár püspök úr méltósága Barabás Samu kolozsvái esperes úr kíséretében. Régóta vártuk már s ünneppé akartuk tenni ezt a napot. De ma egész váratlanul érkezett. Ezredünk is fent volt a hegyeken harcvonalban. Már elveszettnek hittük az alkalmat, hogy a Főtiszteletű Úr avatott ajkáról halljuk hirdetni Isten igéjét. Főtiszteletű úr előtt azonban ez nem volt akadály. Minden kérés, figyelmeztetés ellenére elindult a nagy útra, jóllehet az ellenség a különben is járatlan sziklás tájat csaknem állandóan tűzben tartja. Fáradtságot, életbiztonságot nem kímélve, felkereste a hazáért küzdő híveit a harci állásokban és ott ágyúdörgés között tartott gyönyörű istentiszteletet. Főtiszteletű úrnak e nagy lelkesedése és elszánt bátorsága mély és felemelő hatást, sőt csodálatot keltett mindenfelé. A katonák egyébről sem beszélnek. A polgári lakosság is élénken táegyalja a szokatlan esetet s nagy rokonszenvvel nyilatkozik a „magyar püspök”-ről, aki annyira összeforrott híveivel, hogy itt a veszedelemben és a halál kapujában is felkeresi őket. Főtiszteletű úrnak közöttünk való megjelenése nagyon áldásos volt. Legyen őrajta is az Isten áldása, hogy minél több és hasznosabb munkát végezhessen e nagy időkben hazánk és egyházunk javára!”[2]

                A látogatást József főherceg az alábbi levéllel köszönte meg:

K.u.k. 7. Korpskommando

Res. Nr. 5559.

                Méltóságos Püspök Úr!

                Méltóságod és Barabás Samu esperes úr 1915. évi junius hó 16-án a karinthiai Straninger-havasoknál a cs. és kir. 39. számú gyalogezredet a fedezékben felkeresték s ott az olasz gyalogsági állások előtt 1800 lépésnyire, ágyu- és puskatűzvonalon belül fedezékek és lövészárkok közötti téren az ezred református katonaságának számára istentiszteletet tartottak, mialatt az ellenséges tüzelés által különben már a fel- és levivő úton is állandóan veszélyeztetve voltak.

                Hazafias érzésük és katonáim iránt érzett meleg rokonszenvük e nemes megnyilvánulásáért őszinte köszönetemet fejezem ki.

                Harctér, 1915. évi okt. hó 11-én.

József főherceg”[3]

               Vass Antal a lipai 39-es hősök temetőjében (olasz front) az emlékmű bal oldalán. Az azóta elszámolt temetőről eddig nem ismert szögből készült fotó egyedülálló, és jól látható, hogy a központi emlékmű látható oldalain különböző egyházak jelképei láthatók, így gyanítható, hogy ez a nem látható oldalakra is igaz. Minden egyes sírhanton díszítés, tehát a katonák még a háború poklában sem felejtették el elesett bajtársaik síremlékét ápolni. (fotó: a Vass család birtokában)

1916 októberében a 6-8. isonzói csatákról jelentett Baltazár Dezsőnek. Írásából kitűnik a katonák belső igénye a hitéletre.

                „Főtiszteletű és Méltóságos Püspök Úr!

                Hálás köszönettel vettük ezredünk vitéz harcosaihoz intézett dícsérő és buzdító pásztori levelét. Október 22-én tartott istentiszteletünkön, melyen József főherceg Őfensée is jelen volt, olvastam fel az egész gyülekezet nagy örömére.

                Bizony nagy dolgokon ment keresztül az utóbbi időkben a 39. ezred. És minden körülmények között hű maradt hagyományaihoz. Már a Görzért vívott 5. Isonzói csatában oly erősen tartották katonáink állásaikat, hogy velük szemben az ellenség akkor sem tudott eredményt elérni, mikor már Görz és San Michele birtokában volt. A Lokvicza mellett vívott 6. isonzói csata után pedig József főherceg Őfensége a király születése napján tartott beszédében fejezte ki megelégedését és dícséretét katonáink hőstette felett.

                A nagy megpróbáltatásokat erős lélekel, Istenbe vetett hittel viselték el vitézeink. És erre nagy szükség is volt, mert csakhamar jött a 7. csata, amelyben az eddigieket is felülmúló túlerővel és borzalmas hevességgel támadtak az olaszok. Egyes zászlóaljaink kétszer is kitüntették ekkor magukat. Szeptember 15-én oly szilárdan tartották állásaikat, hogy megtört rajta az ellenség sokszoros túlerővel véghez vitt rohama.

Csak később a magasabb parancsnokságok üdvözlő távirataiból tidtuk meg, hogy ezen az ellenálláson hiusult meg harcvonalunk felgöngyölítése le a tengerig.  Szeptember 18-án pedig, amit a hivatalos jelentés is megemlített, a 2. olasz gránátos ezreddel szemben állotta meg egy zászlóaljunk a helyét dicsőséggel. Hatalmas szál emberekből álló olasz ezred volt ez. Pihent erővel mintegy 6 zászlóalj felett rendelkezett. Katonáink hősies ellenállása közben három olasz zászlóalj – mint a foglyoktól megtudtuk – teljesen megsemmisült, a másik három pedig olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy a harcvonalból azonnal kivonták és más frontra szállították.

                A legcsodálatosabb munkát azonban a 8. csatában végezték a mi fiaink. Olyan borzalmas gránát és bomba tüzet bocsátott ebben állásainkra az ellenség, mint még soha! És a poklok poklában sem hátráltak egy tapodtat sem. Sőt a nehéz harcban megfogyatkozott sorok megadásra kényszerítették a támadó olasz csapatot. Több foglyot ejtettek, mint amennyi volt a védő csapat tagjainak száma. Ki is járt érte az elismerés. József főherceg táviratilag fejezte ki köszönetét hős csapatainknak páratlan magatartásukért.

                Általában véve igazán megható az a szeretet, mellyel Őfensége katonáink iránt viseltetik. Mikor csak teheti, mindig közöttük van, felkeresi őket a legveszedelmesebb helyen is. A minap is pergőtűzben tartózkodott olyan helyen, ahová szélcsend idején se merészkedik, akinek muszály.

                A multkoriban báró Hötzendorfi Conrád ezredtulajdonosunk is meglátogatott bennünket. Örömének adott kifejezést, hogy annyi dicső küzdelem után szemtől szembe láthatja ezredét, amelyre oly büszke volt az egész háború alatt. Magyarul beszélgetett a legénységgel és meleg szerencsekívánatokkal búcsúzott az egész ezred lelkes éljenzése közben. Haza érve pedig tíz darab csinos és értékes arany gyűrűt küldött ezredünk legvitézebbjei számára.

                Egyéb tekintetben is csak jót és szépet mondhatok vitéz híveimről. A vallásos buzgóság nem lankadt meg a hosszú háború alatt. A multkori hosszas, nehéz harcok miatt huzamosabb időn át nem tarthattunk közös isten tiszteletet. Valahányszor meglátogattam híveimet, mindig mondogatták, „csak tudnánk már egyszer istentiszteletet is tartani.” Esténként fel-felcsendül egy-egy zsoltár is csoportonként. Azt is gyakran láthatni, hogy egy-egy bokor mögött hajadon fővel imádkozik kis könyvecskéjéből napközben is egy-egy harcedzett vitéz. A múltkorában egyik századunknak ellentámadást kellett intézni az olaszok ellen. Mielőtt a nagy feladatra elindultak volna, elővették egyenként imakönyvüket s elimádkozták az ütközet előtti imádságot s midőn a roham diadalommal véget ért, a győzelmes csata utáni imádsággal fejezték ki Isten iránti hálájukat, mihelyt fedezékeikbe bevonultak.

Amennyiben lehetséges, kérnék szépen imakönyveket küldeni katonáink közöt való kiosztásra.

Mindnyájunk üdvözletét jelentve, kiváló mély tisztelettel vagyok,

Főtiszteletű és Méltóságos Püspök Úrnak,

1916 okt. 26-án.

kész szolgája:

Vass Antal, a 39. gy. ezred lelkésze, verseczi pap.”[4]

József főherceg elismeréseket ad át. Vass Antal a kép jobb szélén, jobbról a második (fotó: A Vass család birtokában)

Csaknem a háború végén, 1918. szeptember 14-én Baltazár Dezső püspök ismét meglátogatta a 39-eseket. A 17. hadosztályhoz megérkezve azonnal a debreceniek után érdeklődött, és bár próbálták lebeszélni a veszélyes és fáradságos látogatásról, hajthatatlan volt. Először a többek között 39-es katonákból létrehozott 139. gyalogezredet kereste fel, ahol istentisztelet után a 39. gyalogezred zenekara adott térzenét egy hegy oldalában. Ezt követően a püspök Csikesz Sándor, Tuba András és mások társaságában a 39-esekhez indult. Igaznak bizonyult a látogatás veszélyes volta, hiszen a 39-es állások 1700 méteres magasságban voltak, és oda 20 km-en keresztül kanyargó szerpentin vezetett. Az egyébként is veszélyes útvonalat gránáttölcsérek tették még veszélyesebbé, illetve egyes részeken már az út is hiányzott a tüzérségi tűzből kifolyólag. A 39-es katonák meglepve és meghatódva köszöntötték püspöküket. Visszafelé haladva a 46. gyalogezrednél álltak meg, felkeresve Nagy Gézát, a 46-osok római katolikus táborilelkészét.[5] Nagy Gézával a barátság még a háború után, sőt, a II. világháború után is tartott. Olyannyira, hogy Nagy Géza segítette munkához az apja miatt állást nem kapó ifjabb dr. Vas Antalt az 50-es évek elején.

Vass Antal mindenütt ott volt, ahol 39-es nyája. Ennek köszönhetően élete többször is veszélyben forgott. Mint már említettük, életét 1914 őszén csak tárcája mentette meg, de ezen felül más alkalmakkor fejét és karját golyó súrolta, és lábain fagyási sérüléseket szerzett. Utóbbi miatt lábait amputálni akarták, amibe ő nem egyezett bele. A bajban tisztilegénye volt segítségére, aki keskenylevelű útifűvel gyógyította parancsnokát. Bár az orvos csak a fejét csóválta, hogy diplomás emberként hogyan hihet ilyen népi dologban, a kezelés használt, és Vass Antal felgyógyult a fagyási sérülésekből.[6] Pálfi Károly főesperes „A világháború” című könyvében leírja, hogy a Frajti Hrib körüli harcokban, amikor a kötözőhelyen Vass Antalt meglátogatta, annak csak annyi kérése volt hozzá, hogy ne helyezze el az ezredtől![7]

Nagy előremozdítója volt a katona-otthonok létrehozásának. Többek között neki volt köszönhető, hogy a 39. gyalogezrednek a fronton, illetve a pótzászlóaljnál is működött ilyen intézménye, a Debrecenben települő mellett. 1916. május 12-én a front mögötti otthonban 700 főnek adta fel az úrvacsorát![8]

Olvasgató 39-esek a Katonaotthonban (fotó a Vass család birtokában)

A háború alatt a következő elismeréseket nyerte el: Katonai Érdemérem, II. osztályú Érdemkereszt Lelkészek Számára, Ferenc József-rend lovagkeresztje hadidíszítménnyel, Károly Csapatkereszt, Magyar Háborús Emlékérem.[9] Bár a háború vége miatt az adományozásra már nem került sor, Vass Antalt felterjesztették az I. osztályú Ezüst Vitézségi Éremre is.